Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az éves cél 135 százalékánál járt a hiány november végén.
A 2018. januártól-novemberig terjedő időszakban az államháztartás központi alrendszerének hiánya 1842,4 milliárd forint volt, a központi költségvetés hiánya 1856,1 milliárd forintot tett ki – közölte a Pénzügyminisztérium.
Az első 11 havi deficit az éves előirányzat 135,4 százalékának felel meg. Csak novemberben 164,3 milliárd forinttal nőtt a központi alrendszer hiánya.
A most kiadott részletes adatok szerint az elkülönített állami pénzalapok 39,8 milliárd forintos többletet értek el, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 26,1 milliárd forintos deficittel zártak.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Indokolatlan nyomás a bírákon, a magas szintű korrupció üldözésének hiánya, akadályok az Integritás Hatóság előtt, Szuverenitásvédelmi Hivatal által üldözött újságírók, és nyomás alá helyezett külföldi vállalatok – nem szűkölködik kritikákban az Európai Bizottság idei jogállamisági jelentése.
Ha Orbán Viktor arra gondolt, hogy egyszer a távoli jövőben Varga Judit ugyanúgy képes lett volna elvezetni az országot, mint ő, akkor érdemes megjegyezni, hogy egy bankot sem lehet egymás után kirabolni...
„A nyarat végig kellene dolgozni” – olvasható a dokumentumban, amelyből elvileg az is kiderül, mikorra tervezik a következő békemenetet.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Miközben sok helyütt ismét heves zivatarok vannak, felmerül a kérdés: vajon a jövőben több ilyen várható?
A zűrös múltú szlovákiai Jozef Szivák vinné a Dunaferr-utódcéget.
A Katona József Színház következő igazgatója szerint hiába támadják majd a mássága miatt.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.