Kiderült, melyik gyár dolgoztathatja már most is heti 68 órát a munkásokat

A Portfolio a birtokába került dokumentumok alapján azt írja, megtudták, melyik magyarországi gyárban dolgoztathatnak munkavállalókat egy héten akár 68 órát is. Erre lehetőséget ad, hogy heti öt napon keresztül 12 órát dolgozzanak, a hatodik napon pedig 8 órára be lehet hívni túlórázni.

  • hvg.hu hvg.hu
Kiderült, melyik gyár dolgoztathatja már most is heti 68 órát a munkásokat

Tüntetéssorozat a túlóratörvény ellen

Évek óta nem látott tüntetési hullámot váltott ki a túlórák növelését célzó, rabszolgatörvényként is emlegetett jogszabály parlamenti elfogadása. Az ellenzék a parlamentben, a diákok az utcákon folytatták a tiltakozást, már-már a 2006-os zavargásokat idéző körülmények között.

A Henkel Magyarország Kft. körösladányi gyárában akár heti 68 munkaórára is kötelezhetik a dolgozókat – derült ki a Portfolio birtokába került dokumentumokból. Az erről szóló megállapodást a szakszervezet is aláírta, három hónapos munkaidőkeret bevezetéséről állapodtak meg a felek, ami jövő januárban kezdődik, az időtartam egy évre (12 hónap) szól.

Dávid Ferenc, Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) volt főtitkára ezt a szakportálnak úgy kommentálta, hogy:

félelmetes, hogy ehhez még a rabszolgatörvény sem kellett.

Hozzátette, ekkora munkaterhelés mellett egyáltalán nem marad szabadideje és magánélete a dolgozóknak. A Portfolio megkérdezte a Henkelt is, akik azt válaszolták, hogy „a Henkel Magyarország Kft. hatályban lévő kollektív szerződésének megfelelően a körösladányi gyárvezetés, a Henkel Magyarország Operations Kft. Körösladányi Gyárának Henkel Munkás Érdekvédelmi Egyesülete (szakszervezet) munkaidőkeretben állapodtak meg, mely a munka törvénykönyvének megfelelően lehetővé teszi az egyenlőtlen munkabeosztást és a hat nap munkavégzést.”

A munka törvénykönyve ide vágó rendelkezései szerint hat nap munkavégzést követően egy pihenőnapot kell kiadni, valamint egy pihenőnapnak a hónapban vasárnapra kell esnie. Ezzel szemben a Henkel Magyarország Operations Kft. vezetése a munkavállalók érdekében több védelmi pontot épített be a szabályozásába, ezáltal a törvény adta lehetőségeket nem használjuk ki – magyarázta tovább a vállalat.

Ezek a:

  • a 12 órás munkanapok maximum 5-re való korlátozása,
  • a minden hónapban szombatot és vasárnapot magába foglaló, két egybefüggő pihenőnap biztosítása,
  • a rövidváltások,
  • valamint a munkaszüneti napok előtti éjszakai műszakok kizárása,
  • illetve a munkaidőkeret három hónapra való korlátozása a törvény szerinti, maximum 1 éves munkaidőkerethez képest.

„Amennyiben bárki elérné a maximális túlórakeretet, azon felül rendkívüli munkavégzést elrendelni nem lehet” – tette hozzá a Henkel. Arról szintén Dávid Ferenc beszélt először, hogy egy 4500 fős településen nincs túl sok lehetőségük a dolgozóknak arra, hogy máshová menjenek dolgozni.

Áder János csütörtökön írta alá a túlóratörvényt, péntek estére nagyszabású tüntetés készül „Szégyelld magad, János” címmel, több szakszervezet és ellenzéki párt ott lesz a demonstráló tömegben.

(Kiemelt képünk illusztráció / AFP)

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.