Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
11,5 ezer milliárd forint körül lesz a kiskereskedelmi forgalom.
Karácsony után is rekordmagasságokban a lakossági fogyasztás, köszönhetően az év végi leértékeléseknek, a készleten maradt termékek kiárusításának és az óév búcsúztatására való felkészülésnek, írja a kormánypárti Magyar Idők.
A napilap szerint 2018-ban tavalyhoz képest bő ezermilliárd forinttal hagytak többet a családok az áruházak pénztáraiban, az értékesített áruk mennyisége több mint 6 százalékkal emelkedett. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára a lapnak azt mondta, decemberben összesen 1200 milliárd forint körül alakul a bolti értékesítés, ami azt jelenti, hogy az év utolsó hónapjában a lakosság nagyjából 10 százalékkal hagyott több pénzt az üzletek pénztáraiban tavaly decemberhez képest.
A növekedés volumenben, vagyis az eladott áruk mennyiségét tekintve 6-7 százalék között alakul ebben a hónapban, míg értékben – folyó áron számolva – elérhetjük a 10 százalékos bővülést is, ami nagyon jelentős fejlődést mutat úgy a piac, mint a családok jövedelmi helyzete szempontjából.
Eddig az első tíz hónap értékesítési adatait ismertette a statisztikai hivatal, azonban a szövetségnek valamennyi kereskedelmi cég azt jelezte, nagyon jelentős eladásokat bonyolítanak az év végi szezonban, az ünnepi forgalom felülmúlja az előzetes várakozásokat is – így Vámos.
Rekordot ér el idén a kiskereskedelem, egész évben csúcson volt a lakossági fogyasztás. Becslésünk szerint idén meghaladja a hat százalékot a kiskereskedelem növekedési üteme, ekkora volumenbővülésre korábban nem volt példa. A családok jövedelmi helyzetének erőteljes javulását jól tükrözi, hogy folyó áron számolva a vásárlók 2018-ban összességében körülbelül nyolc százalékkal költöttek többet napi fogyasztási és tartós cikkekre, vagyis a volumennövekedést éppúgy ki tudták gazdálkodni, ahogy a három százalék körül alakuló inflációt.
Ebben az évben várhatóan 11 500 milliárd forintos értékesítést ér el a teljes magyarországi kiskereskedelem.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.