Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Új – és a kereskedelmi jog számára még mindig ismeretlen – bolttípus született a Tesco és a Media Markt házasságából, versenyhivatali áldással ugyan, de engedély nélkül. Most szakértők vizsgálják, szükség van-e kormányhivatali ellenőrzése a shop-in-shopok esetén. A konkurencia szerint igen.
Szakértők vizsgálják, hogy szükséges lehet-e engedélyt kérni a plázabizottságtól a Tesco áruházakba telepítendő Media Markt-üzletek nyitásához – tudta meg a Magyar Nemzet.
A Pesti úti hipermarketben február 28-án nyílt meg az első olyan elektronikus üzlet, amely a Tesco vásárlóinak kínálja a Media Markt termékeit saját kasszával és árusítóhellyel. A lap értesülései szerint az első shop in shopot nem hivatalos eljárás során már felmérték, a szakértők pedig most mérlegelik, induljon-e kormányhivatali ellenőrzés az engedélyeztetés miatt.
A versenyhatóság korábban áldását adta a két cég fúziójára kilenc magyarországi belső bolt nyitására tartós bérleti szerződéssel, ugyanis álláspontjuk szerint ez nem befolyásolja érdemben a piaci viszonyokat. A Magyar Nemzet szerint azonban a magyar tulajdonú elektronikus termékeket kínáló kereskedelmi cégek hátrányosnak érzik az ügyletet, hiszen a Tescón keresztül komoly versenyelőnyhöz jut a Media Markt.
Ugyan erre kapták a versenyhatóság hozzájárulását, a lap úgy tudja, a kereskedelmi jogban nincs is olyan szakkifejezés, illetve kategória, hogy „shop in shop”, vagyis bolt a boltban.
A plázatörvény tavalyi szigorítása alapján már nem csak az újonnan épített kereskedelmi egységek létrehozása előtt, hanem a meglévők belső átalakítása esetén is szükséges lehet a jogszabály korlátozásai alól felmentést adó plázabizottság eljárása.
A Tesco és a Media Markt azonban a mai napig nem indítványozták a plázabizottságnál a felmentést, mert úgy vélik, hogy nincs rá szükség, mivel az átalakítások során nem végeztek építési tevékenységet, kizárólag állagsérelem nélkül eltávolítható berendezéseket és polcokat helyeztek el az áruházban.
A korábbi hipermarket mérete és alaprajza azonban változott, hiszen a régi üzletből csíptek le helyet a Media Marktnak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Először olvasható magyarul a holokauszttúlélő író és Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista Elie Wiesel Éjszaka trilógiájának mindhárom kötete. Miért kellett 2025-ig várni a harmadik kötet megjelenésére? Miben más a holokauszttúlélők harmadik generációja, mint a korábbiak? Miről adnak számot Wiesel regényei?
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Phenjan kész feltétel nélkül támogatni az ukrajnai inváziót.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.