Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Nagykálló melletti Harangodi-tóról van szó. Van rá magyarázat.
Többen is csodálkozva nézték, hova tűnt a víz a Nagykálló melletti Harangodi-tóból. Mostanra több felvétel is megjelent a Facebookon a szinte üres tómederről – szúrta ki az Index.
Utólag azonban kiderült, nem valamilyen környezeti problémáról van szó, a víz úgymond szándékosan tűnt el: a Szon.hu írta meg, hogy a Magyar Állam tulajdonában és a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (FETIVIZIG) vagyonkezelésében lévő Harangodi-tározót felújítják, a medrét kikotorják, majd újra feltöltik vízzel.
A FETIVIZIG igazgatója, Bodnár Gáspár azt mondta, a tározón 1979-es üzembe helyezés óta nem végeztek komolyabb felújítást. Az iszap viszont gyűlt, az pedig nem volt jó hatással a víz minőségére.
A munka első része az iszap kiszárítása, ehhez azonban le kellett engedni a vizet. Ezután jön a mederkotrás, amely a tervek szerint év végén várható, és ha ez is megvolt, jöhet a tározó feltöltése.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.