Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Módosította a BKK a VT-Arrivával buszos személyszállításra kötött szerződését, mert az eredeti keret kevés volt. Az ok a reptéri buszjárat sűrítése és a metrópótlás.
Nyolc százalékkal növelte a BKK a VT-Arriva közlekedési vállalattal buszvonal-üzemeltetésre kötött, 82 milliárdos szerződésének teljesítményét – derül ki az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetményből. Az indoklás a szerződés módosítását azzal magyarázza, hogy a (VT-Arriva által üzemeltetett) 100E jelű reptéri busz menetrendjét 2018-ban sűrítették, ezért az eredeti opciós keret már nem elegendő. (A menetrend-változás 2018 közepén lépett életbe, ezért arra az évre még elég volt a keret.) „Az új 100E autóbuszjárat jelenlegi menetrend szerinti éves teljesítménye a szerződés éves teljesítménykeretének 10 százaléka, melynek biztosítása a szerződéses opcionális teljesítménykeret növelését teszi szükségessé” – írják.
A Deák Ferenc tér és a ferihegyi reptér között közlekedő 100E járat eredetileg fél óránként közlekedett, a buszok gyakran nagyon zsúfoltak voltak, olyan is előfordult, hogy egy utas rosszul lett. A buszok ezért 2018 közepe óta 20 percenként indulnak, vagyis óránként nem kettő, hanem három indulás van irányonként.
Pénz kellene a BKV-nak
Az indoklásban arra is utalnak, hogy a 3-as metró felújítása miatti buszos pótlás a BKK buszkapacitásának nagy részét emészti fel. A BKK közlekedésszervezőként a fővárosi önkormányzat nevében a BKV-tól és a VT-Arrivától rendeli meg a buszos szolgáltatást. A most módosított, csuklós buszos szerződést 2015-ben kötötték és 2023-ban fut ki. A módosítás után a szerződés évi 3,96 millió kocsikilométer (plusz 150 százalék opcionális keret) teljesítését tartalmazza, amit a VT-Arrivának 60 darab (plusz 60 opcionális) járművel kell teljesítenie.
A BKK elsődleges buszos szolgáltatójánál (és önkormányzati testvércégénél), a BKV-nál a járműpark elöregedett, és a jelek szerint a kapacitás is a végletekig kihasznált, ha nem így lenne, feltehetően nem lett volna szükség az arrivás szerződés teljesítményének növelésére, a plusz igények kielégítését meg lehetett volna oldani házon belül.
A BKV nemrég írt ki közbeszerzést 20 új, csuklós és 20 új, szóló busz megvásárlására. Ez üdvözlendő fejlemény, általában ennél kevesebb és használt járműveket szoktak beszerezni. A közel ezer darabos állomány érzékelhető mértékű fiatalításához ugyanakkor ennél jóval többre lenne szükség, egy nagyobb beszerzéshez viszont pénz kellene. Ami nincs, sőt nem csak járműbeszerzésre, béremelésre se, a szakszervezetek már a sztrájk előkészítésénél tartanak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.