Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Teljes munkaidőben dolgozik a veterán targoncás, aki a BBC-nek elmondta: esze ágában sincsen abbahagyni a munkát. „Mit csináljak otthon? Nézzem a televíziót”? – tette fel a költői kérdést a 69 éves Raymond Irving, aki szerint a munka tartja frissen és fiatalosan. Persze azért szeretne kicsit kevesebbet hajtani, de a jelenlegi munkahelyén nincs részmunkaidő.
A munkaadók jelentős része fütyül a 65 plusz életkorú munkavállalókra, mert még nem vették észre, hogy új helyzet van – mondták a Rest Less portál munkatársai, akik megvizsgálták ezt a korcsoportot. Kiderült, hogy ma kétszer annyian dolgoznak a nyugdíjasok közül, mint tíz évvel korábban. Számuk körülbelül félmillió lehet Nagy-Britanniában.
Egyre kevesebb a fiatal, és a Brexit akadályozza a külföldiek munkavállalását
Senki sem tudja még, hogy Nagy-Britannia milyen feltételekkel távozik az Európai Unióból, de a bizonytalanság érezhető a külföldiek munkavállalási kedvében az Egyesült Királyságban, ahol egyre kevesebb fiatal lép be a munkaerőpiacra, ahonnan viszonylag jelentős számú munkavállaló távozik, az utóbbiak a világháború utáni baby boom nemzedékhez tartoznak.
Nagyon megnőtt a várható életkor
1951-ben a Nagy-Britanniában született nők estében a várható élettartam 82 év volt, ma 93. A férfiaknál valamivel rosszabb a helyzet (77-ről 90). A nyugdíjkorhatár jelenleg 65 év, melyet a kormány szeretne fokozatosan 66-ra, illetve 67-re emelni. A Brexit miatt erre végképp semmilyen figyelem sem jut, hiszen Theresa May miniszterelnök lemondott, az utódlásért késhegyig menő harc folyik, miközben a kormányzó konzervatívok csúnyán leszerepeltek az EP-választáson.
Miért túlóráznak a nyugdíjasok?
A BBC-nek nyilatkozó targoncás felveszi a nyugdíját, és ezen kívül megkapja a fizetését. Így kettős jövedelme van. A 69 éves brit nyugdíjas nagy öröme, amikor hosszú utazásokat tehet a Karib-tengeren, egy luxushajó fedélzetén. Ha leállna, akkor ezt nyilván nem tehetné meg.
Sok nyugdíjas társa a szegények népes táborát növeli Nagy-Britanniában. Az ENSZ szegénységi jelentése Nagy-Britanniáról kiemelte az idősek nagy számát azok között, akik szegénynek számítanak Őfelsége alattvalói közül. Az a félmillió nyugdíjas, aki a korhatár után továbbra is hajt, jelentős részben nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy leálljon. Sokkal több nyugdíjkorhatár közeli munkavállaló szeretne tovább dolgozni, de a munkaadók még nem ismerték fel az ebben rejlő lehetőségeket – mondta a Center for Aging Best jótékonysági szervezet vezetője a BBC-nek.
Jelen pillanatban a korcsoportos diszkrimináció dominál a munkaerőpiacon, ahol a megkülönböztetés már jóval fiatalabb korban megkezdődik. Negyven után bealkonyul a munkavállalóknak a legtöbb szakmában. Nem véletlen, hogy a BBC-nek nyilatkozó lelkes tovább dolgozó nyugdíjas targoncás. A rosszul fizetett és gyakran egészségkárosító környezetben dolgozók piacán permanens a munkaerőhiány Nagy-Britanniában, ahol jelentős részben a szegényebb uniós országokból vagy az egykori gyarmatokról érkező munkaerő pótolja a briteket, akik már nem szívesen vállalnak ilyen munkát.
A veterán targoncással készült riport nagy figyelmet váltott ki a szigetországban, annak ellenére, hogy a híreket uralta az európai szavazás, a lelkes nyugdíjas élménybeszámolója az egyik leginkább hallgatott és olvasott produkciója volt a brit közszolgálatnak. Nagy-Britannia lakossága ugyanis – éppúgy, mint a legtöbb európai országé – rohamtempóban öregszik. A nyugdíj előtt állók pedig fel kell, hogy tegyék maguknak azt a kérdést, hogy megengedhetik-e maguknak, hogy leálljanak, ha már elérték a nyugdíjkorhatárt.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
A most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.