szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A területe egyelőre érintetlen, de már most elköltöttek rá egy csomó pénzt.

Bár januárban már néhány hónapon belüli alapkőletételt ígért a dél-budai szuperkórháznál Bedros J. Róbert miniszterelnöki megbízott, még semmi nem látszik az építkezésből, a kijelölt terület továbbra is teljesen érintetlen – írja az Mfor.hu.

A Dél-budai Centrumot az M1-M7-es autópálya bevezető szakaszához, a XI. kerületi Dobogó városrészben építenék fel, de a területen egyelőre nincs semmi, annak ellenére, hogy januárban már megvolt a tervpályázat eredményhirdetése. Eszerint a Teampannon tervezőiroda nyert, amely egy modern, formabontó, városkaput szimbolizáló épületegyüttest álmodott a város szélére, de az Mfor.hu szerint annak nincs nyoma, hogy az irodával megkötötték volna a kormányhatározatban 2,4 milliárdos keretösszeggel meghatározott tervezői szerződést. A tervezők a lapot a beruházás előkészítésével megbízott DBC Dél-budai Centrum Projekt Beruházó és Ingatlanfejlesztő Zrt.-hez irányították, amely azonban nem válaszolt a kérdésekre.

A kormány tavaly tavasszal döntött a DBC Dél-budai Centrum Projekt Beruházó és Ingatlanfejlesztő Zrt. létrehozásáról, amelynek igazgatósági elnöke maga Bedros J. Róbert miniszterelnöki megbízott, míg a háromtagú igazgatóságban sikerült helyet szorítani Kocsisné Márkus Szilviának, Kocsis Máté Fidesz frakcióvezető jogi végzettségű feleségének is. A céget 720 millió forintos vagyonnal hozták létre, a kormány az új szuperkórház költségeit pedig előzetesen 100-150 milliárdra becsülte, de már a beruházás helyszínéül kiválasztott telkeket is csak kormányzati fenyegetőzésre sikerült megszerezni.

A 7 hektáros terület több mint felét a fideszes kötődésű, békemeneteken is buzgón masírozó, a Népliget közparkjából lakópark-építésre nagy darabot kihasító Tamás László birtokolta, aki végül 4,4 milliárdot kapott a közművesítetlen, autópálya melletti, mocsaras, parlagon heverő földekért. A terület többi részén a Pilisi Parkerdő Zrt. és a XI. kerületi önkormányzat osztozott, akik nem kaptak semmit a területért. Az önkormányzat a lapnak azzal indokolta a térítésmentes átadást, hogy "jogszabályban meghatározott közfeladat ellátásának elősegítése érdekében történt". A Pilisi Parkerdő egy kis időt kért, majd nem válaszolt a kérdésekre.

A beruházás megvalósítását májusban az újonnan létrehozott Beruházási Ügynökségre bízták, de a szuperkórház építése miatt kérdéses még a terület melletti keserűvizes kutak sorsa, a kutakat működtető cég tájékoztatása szerint őket még meg sem keresték, bár ők csak bérlik a területet a kerületi önkormányzattól. Az önkormányzat szerint folyamatosan egyeztetnek a kormánnyal a szuperkórház ügyében, de részletekkel nem szolgáltak. A gyógyvizek mellett homály övezi a centrum megközelítését segítő közösségi közlekedési fejlesztéseket és a tervezett autópálya-lehajtókat is.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) viszont már elkezdte megrendelni a leendő kórház berendezéseit, tavaly év végén csaknem egy tucatnyi szerződést írtak alá MR, CT, RTG berendezések szállításáról 72-672 millió forint közötti értékben.

Rétvári Bence, az Emmi államtitkára közlése szerint a 2018-as költségvetésben 30 milliárd, az ideiben 41,9 milliárd jut a négy szuperkórház kialakítását is tartalmazó programra. Az Mfor.hu hozzáteszi, hogy ebből a pénzből jutott Balásy Gyula cégének, a New Land Media Kft.-nek is 40 millió forintot három hónapnyi kommunikációra; a NER egyik fontos ügyvédjeként számontartott Perenyei Tamásnak jogi tanácsadásra először 59 millióból, másodszorra már 181,6 millióból; illetve a Mészáros Lőrinc érdekeltségi körébe tartozó 4iG-nek, amely 893,8 millióért szállít majd szervereket.

A dél-budai szuperkórház átadását öt év múlvára ígérték.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!