„Kiegyensúlyozottabb, józanabb uniós vezetést” vár a magyar kormány az új Európai Bizottságtól – közölték ezt abból az alkalomból, hogy Ursula von der Leyen, a testület következő elnöke bemutatta 26 tagú testületét.

Nem véletlenek a jelzők: a Fidesz legendásan rossz viszonyt ápolt Von der Leyen elődjével, Jean-Claude Junckerrel, már a kezdetektől. 2014 nyarán Orbán Viktor (David Cameron akkori brit kormányfővel kettesben) leszavazta a luxemburgi politikust, aki aztán viccesen diktátornak nevezte a magyar kormányfőt.

2019-re már odáig fajult a konfliktus, hogy Juncker óriásplakátokon jelent meg ellenségként, a fideszes politikusok pedig alkoholproblémáit ecsetelték az EP-választási kampány hevében. (Igaz, addigra már annyira bepörögtek, hogy nem csak a néppárti bizottsági elnököt, de a párton belül megszavazott utódjelöltjét, Manfred Webert is alkalmatlannak nevezték.)

Jean-Claude Juncker és Orbán Viktor

AFP / John Thys

Ehhez képest az Európai Uniót jól ismerő, ám a brüsszeli berkekben nem annyira ismert (értsd: hírhedt) német védelmi miniszter, Ursula von der Leyen tökéletes választásnak tűnik. Még most is, mikor kiállt a Berlaymont sajtótermében, és mosolyogva nyújtott békejobbot kb. mindenkinek, akitől támogatást remél.

A lengyeleknek a bizottságban a mezőgazdaságot ajánlotta fel, márpedig Varsó számára kevés fontosabb terület van, az olasz biztos felügyeli a gazdaságot, ezzel kap aktív szerepet abban, hogy valami megoldást találjanak az itáliai gazdaság égető problémáira, a kereskedelempolitika felelőseként egy tapasztalt ír nézhet farkasszemet a britekkel a Brexit utáni viszony kialakításakor (egyszer). És így tovább, sorolhatnánk még azokat a példákat, amelyek bizonyítják, Von der Leyen még úgy is igyekezett testhezálló szerepeket kiosztani, hogy az Európai Bizottságban nem tagállamok képviseltetik magukat, hanem a közösségi értékek őrzői. Döntéseit vélhetően nem is a tagállami lobbi befolyásolhatta, hanem az, hogy a folyamatos harckészültség helyett jobb párbeszédet remél a tagállamokkal.

Ebből profitálhat Magyarország is. Az első gesztust mindenesetre megtette az új elnök azzal, hogy Trócsányi Lászlót egy olyan terület vezetésére kérte fel, amely Orbán Viktor miniszterelnöknek fontos – mellesleg nem kell nagyon magyarázni a magyar közvélemény számára sem, mit is jelent a bővítés és a szomszédságpolitika.

Azt, hogy Trócsányi szerepe mennyire lesz hangsúlyos, egyelőre nehéz megválaszolni, hiszen a bővítés tempója jóval bonyolultabb kérdés, mint hogy a bizottság egyszerű jogszabályalkotással azt befolyásolni tudná. Az azonban sokat számíthat, hogy a bukás nem az ő felelőssége lesz, a siker viszont látványos lehet a ciklus végére.

Ursula von der Leyen és Trócsányi László

Twitter / Trócsányi László

A legfontosabb kívánság

A mosolyoffenzíva azonban itt várhatóan véget is ér. Orbán legfontosabb kívánságát ugyanis biztosan nem fogja teljesíteni a bizottsági elnök, akire sokszor csak VDL-ként hivatkoznak: nem szakíthat azzal a junckeri hagyománnyal, amely a korábban technokrata bizottságot politikailag aktív, netán a polgárokhoz is közel levő testületté tette. Abban pedig, hogy nem teheti meg, fontos szerepet játszanak az olyan politikusok is, akik – a magyar kormányfőhöz hasonlóan – EU-ellenességükkel igyekeznek otthon szavazatokat szerezni. A kérdés persze az lesz, hogy Juncker sajátos stílusa bizonyul-e később kontraproduktívnak, vagy Von der Leyen kompromisszumkészsége.

Természetesen nem árt helyén kezelni Orbán Viktor szerepét: bár az elmúlt öt évben mindent megtett azért, hogy az összes létező fórumon ekézze a bizottságot vagy saját európai pártcsaládját, és megtrollkodja az uniós döntéshozatalt, az EU-nak ennél sokkal nagyobb bajai is vannak. Elég az olasz államadósságra, a német ipar gyengélkedésére vagy a minden mást elsöprő Brexitre gondolni. Ez persze nem jelenti azt, hogy az eddigi eljárások egy csapásra megszűnnek, vagy az eddig nyűgként kezelt bizottsági indítványok az enyészeté lennének.

Orbán Viktor és Ursula von der Leyen

Orbán Viktor/Facebook

Íme néhány pont, amely azt mutathatja, a következő öt évben sem lesz annyira jó a helyzete az Orbán-kormánynak, mint amennyire optimistán nyilatkoznak most tagjai az új bizottsággal kapcsolatban.

A zöld egyezség

Franklin D. Roosevelt amerikai elnöknek az 1929-es nagy világválság leküzdésére elindított programja, a New Deal most Green Dealként tér vissza Brüsszelben. Azt, hogy nem csupán a klímaváltozás elleni küzdelemről, hanem átfogó zöld irányról van szó, jelzi, hogy nincs is klímaügyeknek dedikált biztos – megteszi azt a bizottság alelnökeként a baloldali csúcsjelölt, Frans Timmermans. Timmermansra jól emlékezhet a kormány, hiszen ő volt az, aki a legerőteljesebben nyomta előre a jogállamisági visszaélések miatti eljárásokat a kelet-közép-európai országokkal szemben.

Frans Timmemans

AFP / Ina Fassbender

Az ebbe fektetett energiát a holland politikus most szintén olyan dolgok kiharcolása felé fordíthatja, amelyek nem feltétlenül tetszenek a magyar kormánynak. Ilyen elsősorban a VDL által is célként említett klímasemlegesség, amelyről egy vállalást a kormány júniusban – a rezsicsökkentésre hivatkozva – leszavazott.

A valódi ok vélhetően nem az, hogy a magyar kormány mást gondol a klímaváltozásról, mint a bizottság elnöke. Inkább az, hogy nem kíván egy újabb uniós elvárást teljesíteni, amelyről netán azt gondolja, hogy csökkenti a magyar ipar – amúgy sem acélos – versenyképességét. Még akkor sem, ha az ellenállás semmire nem garancia.

Az új adózás

Hasonló ellenállást kell majd leküzdenie a magyarok részéről Margrethe Vestagernek, aki a digitális gazdaságért felel majd. A digitális cégekkel kapcsolatos legnagyobb kihívás ugyanis nem a sávszélesség növelése, hanem a fizikailag nem jelen levő cégek megadóztatása. Éppen a fizikai hiány miatt ebbe jó ideje beletört a bicskája Magyarországnak is (az Európai Bíróság illetékes bírája épp a napokban teszi közzé indítványát a Google NAV ellen indított keresetével kapcsolatban), ennek ellenére elutasítják, hogy egy európai szintű adónemet rójanak ki a multikra. Az ok (ahogy azt Varga Mihály egy uniós tanácsülés után megfogalmazta pár hónapja): „fontos elv, hogy a tagállamok digitális adóval azonos vagy hasonló adónem működtetésére vonatkozó szuverenitása ne sérüljön”. A tagállami önállóság feladásának kérdése messzire vezet, és Vestagernek nem csak Magyarországgal (és nem csak a digitális cégekkel) kell majd megküzdenie, hogy túllépjenek rajta.

Migrációs jelszó: a beilleszkedés

Az európai migrációs válság, bár a híreket látva más képünk lehet, már nem annyira a kontinens határainál, sokkal inkább az unió országaiban tart. A fő probléma ugyanis a beilleszkedés, amelynek csupán első lépése (lett volna) a Junckerék által kitalált és – a magyarok ellenállása nélkül is – csúfos véget ért kvótarendszer. VDL az integrációra a korábbinál sokkal nagyobb hangsúlyt fektet, és több témát is ide köt be. Margaritisz Szkínasz portfóliójának például már a neve is árulkodó: „az európai életmód védelme” – ez azonban egészen mást jelent, mint amit Orbán annyira szeretne megvédeni a migránsoktól, része utóbbiak beilleszkedése ugyanúgy, mint az oktatás.

Margaritisz Szkínasz

AFP / Dursun Aydemir

A „demokrácia és demográfia”, a horvát alelnök, Dubravka Suica portfóliója is mást jelent Von der Leyennél, mint Orbánnál, bár ennek a koncepciónak még örülhet is a magyar miniszterelnök, hiszen az részben az elmaradott falusi területek és a kevésbé fejlett országok lakosságmegtartásának erősítését tűzte ki célul. Hátha pénzt is kap majd hozzá.

És ami nem változik

Bár kedvesebb a hangnem, aligha fog csökkenni a nyomás a magyar kormányon a jogállamisággal kapcsolatban, ideértve az igazságszolgáltatást és természetesen az uniós pénzek felett gyakorolt ellenőrzést. Mivel az Orbán Viktor által várt populista fordulat finoman szólva elmaradt az EP-választáson, ráadásul az utolsó pillanatban még szövetségese, Matteo Salvini olasz belügyminiszter is kikerült a hatalomból, így Von der Leyenen nincs semmiféle nyomás, hogy eltérjen az eddigi úttól, vagy akár hogy új, Magyarország számára kedvezőbb költségvetési tervet állítson össze. Ez pedig azt jelenti, hogy a mosoly hamar lefagyhat a kormányfő arcáról, és újrakezdődhet a Brüsszel elleni, rövid időre felfüggesztett szabadságharc.