Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Azt hinné az ember, hogy egy új építésű lakás mindig drágább, mint egy hasonló adottságú használt. Igen ám, de ha a családi támogatási lehetőségekkel is számolunk, akkor egészen más a kép.
Ingatlanvásárláskor az első kérdések egyike, hogy új vagy használt lakást vegyünk? Számos érvet hallani mindkét lehetőség mellett. Egy új lakásnál beleszólhatunk a végső kialakításba, a burkolóanyagok kiválasztásába, egy használt háznál viszont már kijöttek az esetleges kivitelezői hibák. És persze ott az árkülönbség: az újépítésű ingatlanok mindig drágábbak, mint egy hasonló paraméterekkel rendelkező, ugyanott található használt ingatlan.
Ezekre a kérdésekre nem szeretnénk most választ adni, csak azt néznénk meg, milyen pénzügyi előnye lehet különböző élethelyzetekben az egyik, illetve a másik választásnak:
Mennyibe kerül egy lakás vásárlása és milyen támogatásokat lehet igényelni?
Nézzük meg két példán keresztül, hogy az új vagy a használt lakás éri-e meg jobban.
Mindkét család azt is megvizsgálja, hogy az elkövetkező 10 évben milyen kiadásokkal számolhatnak. Egy új és egy használt lakás esetében ugyanis eltérőek lehetnek a rezsiköltségek és a felújításra szánt kiadások. (Mindkettő kedvezőbb lehet az új lakás esetében.)
A fentiek szerint két gyermeknél egy új építésű lakásra összességében 10 év alatt 2,4 millió forinttal többet kell költeni. Három gyermeknél viszont 3,5 millió forinttal kevesebbet kell költeni, mint egy használt lakásra.
A Babaváró hitel is jó finanszírozási lehetőséget jelent a lakásvásárláshoz, hiszen már egy gyermek születése esetén is kamatmentes a konstrukció a futamidő végéig. Ugyanakkor a Babaváró szabad célú, költsége a születendő gyermekek számától függ, azt nem befolyásolja a célként megjelölt lakás építésének dátuma. Emiatt ezzel a konstrukcióval most nem kalkuláltunk.
A gyermektelen egyedülállók nem tudnak csok (családi otthonteremtési kedvezmény) támogatást igényelni, míg az egy babával rendelkező párok ugyanakkora összegű támogatásra jogosultak új és használt lakás vásárlása esetén. Nekik pusztán anyagi szempontból vélhetően a használt lakás vásárlása érheti meg jobban.
Mi befolyásolhatja még egy lakásvásárlás költségeit?
A fenti példa alapján jól látható, hogy a támogatások – csok, csok hitel – általában nem lesz elégséges a vételár teljes megfinanszírozására. Ha azt feltételezzük, hogy 30 százalék önerőt is kifizetünk a kiválasztott lakás megvételére, akkor is 10-17 millió forint további hitelre lenne szükségünk.
A Bankmonitor lakáshitel kalkulátora alapján akár 3-8 millió forint különbség is lehet a visszafizetendő teljes összegben a legolcsóbb és legdrágább ajánlatok között. Vagyis pénzügyi szempontból legalább olyan fontos megtalálni a legkedvezőbb hitel, mint eldönteni, hogy új vagy használt lakást szeretnénk-e vásárolni.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A tibeti buddhizmus jövője a tét a dalai láma utódjának kiválasztása körüli harcban. Kína maga döntene, hogy legalizálja Tibet 75 évvel ezelőtti megszállását, s az ügyből presztízskérdést csinál Peking.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
A Magyar Orvosi Kamara szerint nem igaz, hogy az átlagkeresetük 2 millió forint fölött van.