Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Minden háztartásba és társasházba adnának hozzá gyűjtőedényt.
Magyarországon elsőként Kaposvár vezeti be a használt étolaj házhoz menő gyűjtését – jelentette be Szita Károly fideszes polgármester a somogyi megyeszékhelyen szerdán sajtótájékoztatón.
Szita azt mondta, az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával egy 300 millió forintos fejlesztés keretében
Kaposvár mind a 27 ezer háztartása 3 literes, szűrővel ellátott gyűjtőedényt kap, a társasházak lépcsőházainál 60 literes konténereket is elhelyeznek, továbbá két gyűjtőjárművet vásárolnak.
Az edényeket chipekkel látják el, hogy mérni lehessen, ki, milyen gyakran, mennyi olajat gyűjt és ad le – tette hozzá. A gyűjtést az év végén vezetnék be.
Jelenleg benzinkutaknál lehet leadni a fáradt étolajat, ezt bioüzemanyag-készítéshez használják fel, de még mindig kevesen élnek vele, az országban évente keletkező 50 ezer tonna ilyen olajnak a fél százalékát sem adja le a lakosság.
A használt étolajat viszont nem lenne szabad a lefolyóba önteni, ugyanis dugulást idéz elő, az élővízbe jutva pedig cseppenként ezer liter vizet tesz szennyezetté, de a talajra öntve is komoly károkat okoz.
Szita Károly azt mondta: nem tudják, mennyi használt étolaj keletkezik Kaposváron, de remélik, hogy a kezdeményezés révén a 30 százaléka a gyűjtőedényekbe kerül, és a kaposvári gyakorlat országossá válik.
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mozikban a film, amely valóra váltotta Scarlett Johansson álmát. Neki már biztos jó, de jól jár-e mindenki más, aki nem Scarlett Johansson?
Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.
Dietetikus segítségével vesszük sorra, hogyan segíthet a tojás izmaink gyarapításában, és érdemes-e nyersen fogyasztani.
A Pfizer vezérével folytatott titkos üzenetváltásai miatt.
A vitát a Szociáldemokrata frakció kezdeményezésére szerdán délután tartják.