Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Elállt a kormány a vitatott javaslat megvalósításától.
Az egyik utolsó ülésnapon elfogadott törvénymódosítás visszavonta azt a nyáron elfogadott törvényjavaslatot, amely értelmében az eddig ingyenes cégadatok jelentős részét fizetőssé tették – írja az Mfor. A portál kiemeli: a változásnak október elsején kellett volna hatályba lépnie, ám az ahhoz szükséges rendeletet soha nem fogadták el, és végül törvényben is visszavonták a módosítást.
Mint az Igazságügyi Minisztérium az Mfor kérdésére írta, „az eredeti jogalkotói cél az ingyenes céginformációval való visszaélést kívánta megakadályozni. A gyakorlati visszajelzések alapján megállapítható azonban, hogy a módosítás a joggyakorlatban, az üzleti forgalomban jelentősebb érdeksérelemmel járna, így a 2019. szeptember 30-ai szövegállapot kerül visszaállításra.”
Nem változtattak ugyanakkor a cégek számára bevezetésre került új ingyenes szolgáltatásokon. Ennek köszönhetően havonta ingyenesen kapnak majd közokirati formájú elektronikus cégkivonatot, továbbá elektronikus üzenettel értesülnek a cégadataikban történő változásokról. Ezt külön nem kell majd igényelniük, a céginformációs szolgálat automatikusan cégkapura küldi a cégkivonatot, illetve az elektronikus értesítést.
Lesz ugyanakkor fizetős szolgáltatás is, ennek keretében online fizetés ellenében bárki hozzájuthat online céginformációkhoz, mint a cégkivonat, cégmásolat, cégbizonyítvány. Ez igényelhető majd közokirati és nem közokirati formában is.
(Mfor)
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.