Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Ingyen kapja meg a Pázmány a józsefvárosi épületeket. A piliscsabai kampusszal egyelőre nem tudni, mi lesz.
Ingyen kapja meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem a VIII. kerületi épületeket, mostani piliscsabai ingatlanjait pedig szintén ingyen átadja az államnak – ez áll egy új törvényjavaslatban.
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter indoklása szerint „a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Magyarország egyik legjelentősebb, kiemelt egyeteme, de a széttagolt, több képzési helyszínen végzett oktatási és kutatási tevékenység akadályozza a további működésének a kibontakozását, illetve a szükséges infrastrukturális fejlesztéseket”. Vagyis nem vált be az az ötlet, hogy egy egyetem központja Budapesthez közel, de mégiscsak egy faluban működjön, miközben több kara már rég beköltözött a Józsefvárosba. Most azt a Bródy Sándor utca – Pollack Mihály tér – Szentkirályi utca – Múzeum utca által határolt épülettömböt kapja meg a PPKE – benne az évtizedeken át jól ismert Bródy Sándor utca 5-7. számmal –, amelyben 1928-tól, fokozatosan terjeszkedve több mint 80 évig az e néven azóta megszüntetett Magyar Rádió működött.
A kormány egy 2016-os határozatával előbb a Nemzeti Múzeumnak adta a kiköltöztetett Magyar Rádió épületeit, két év múlva azonban egy újabb határozat már a Pázmány Egyetemet említette.
A mostani törvényjavaslatból nem derül ki, mi lesz például a Nobel-díjas Békésy György által tervezett híres 6-os stúdióval, vagy a hangversenyek helyszíneként ismert Márványteremmel. A 2016-os kormányhatározat a stúdióépület lebontásáról szólt, de ezt most nem említik. Nem utal az előterjesztés a több évtized műsorait még ma is magnószalagokon őrző szalagtár sorsára, amelynek elhelyezésére a közmédia mostani óbudai területén nincs hely.
Nem szól a törvényjavaslat arról sem, hogy az állam mihez akar kezdeni a nagy területű piliscsabai kampusszal, benne Makovecz Imre híres, de használhatósági szempontból néha vitatott épületeivel.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.