EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Egy napon belül többször is bezuhant, majd visszaerősödött a forint.
Furcsán mozog a forint árfolyama egész csütörtökön. Azt megszokhattuk a koronavírus okozta gazdasági válság alatt, hogy egy napon belül nagyot változik az árfolyam, most azonban néhány óra alatt háromszor zuhant be, majd erősödött vissza a forint.
A kora reggeli esést még megmagyarázza a nemzetközi helyzet: az euró nagyot erősödött minden közép-európai devizához képest, majd kicsit korrigált. A délutáni mozgás már egyedi, azaz ez sokkal inkább a magyar gazdaságpolitika bizonytalanságairól szólhat.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.
Vasárnap óta tűzgyújtási tilalom van életben az egész ország területén.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.
A politikus úgy értesült, a birtokon ukrán vendégmunkások végezték a felújítást.