Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Másfél százalékkal nőnek visszamenőleg a nyugdíjak – számolható ki az inflációs adatokból.
Kiadta a Központi Statisztikai Hivatal az augusztusi inflációs adatokat. Ez azért is fontos, mert a törvény szerint a január-augusztusi átlag ismeretében kell meghatározni a nyugdíjemelési korrekciót. A Nyugdíjguru számolta ki ez alapján, mire számíthatnak a nyugdíjasok.
Idén januárban 2,8 százalékkal nőttek a nyugdíjak. Az első nyolc hónapban azonban a nyugdíjasinfláció ennél jóval magasabb, 4,3 százalékos volt. Márpedig ha ez a mutató magasabb, mint amekkora az év eleji nyugdíjemelés volt, akkor visszamenőleges nyugdíjemelés jön. (A nyugdíjasinflációt úgy számolják ki, hogy az adatokat, amelyekből az inflációs szám kijön, átsúlyozzák az idősek fogyasztási szokásai szerint, fontosabb például a gyógyszerek áremelkedése, és nem igazán számít a tankönyveké.)
Ennek a mértéke a két szám különbsége, azaz idén minden nyugdíjas 1,5 százalékos nyugdíjemelést kap. A január és október közötti tíz hónapra ezt egy összegben fizetik ki novemberben, a novemberi és a decemberi nyugdíj pedig már a növeléssel együtt érkezik. Ha például valaki a most 127 ezer forintos mediánnyugdíjat kapja (ez a "középső nyugdíj", ennél kap a nyugdíjasok egyik fele többet, másik fele kevesebbet), akkor annak a másfél százaléka havi 1905 forint. Vagyis az első tíz hónapra utólag egy összegben megkap még 19 050 forintot, novemberben és decemberben pedig 127 ezer helyett 128 905 forint lesz a nyugdíja.
Nyugdíjprémium ellenben egész biztosan nem érkezik idén, hiszen ez csak akkor jár, ha a GDP-növekedés 3,5 százalékos – ennyi biztosan nem lesz ebben az évben, annál valószínűbb, hogy majd a rémes 2020-as adathoz képest 2021-ben sikerül legalább ekkora javulást elérni.
Azt is lehet már tudni, hogy a 2021-es költségvetésben 3 százalékos nyugdíjemeléssel számol a kormány.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Indokolatlan nyomás a bírákon, a magas szintű korrupció üldözésének hiánya, akadályok az Integritás Hatóság előtt, Szuverenitásvédelmi Hivatal által üldözött újságírók, és nyomás alá helyezett külföldi vállalatok – nem szűkölködik kritikákban az Európai Bizottság idei jogállamisági jelentése.
„A nyarat végig kellene dolgozni” – olvasható a dokumentumban, amelyből elvileg az is kiderül, mikorra tervezik a következő békemenetet.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Miközben sok helyütt ismét heves zivatarok vannak, felmerül a kérdés: vajon a jövőben több ilyen várható?
A Katona József Színház következő igazgatója szerint hiába támadják majd a mássága miatt.