szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egészségügyre ezzel szemben 50,7 milliárd forintot csoportosítottak át tavasz óta.

Koronavírus – a második év
Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.
Friss cikkek a témában

Az Mfor.hu megnézte, hogy a koronavírus-járvány hazai, márciusi megjelenésétől, pontosabban a veszélyhelyzet első átcsoportosításától (március 20.) kezdve mennyi pénzt irányított át a kormány a sport területére.

A portál a Magyar Közlönyben megjelent átcsoportosításokról szóló kormányhatározatok alapján azt írja, hogy a járvány tavaszi kezdete óta összesen 140,2 milliárd forint jutott a területre. A járvány első hullámában 48,2, a nyári időszakban a korlátozások feloldása után augusztus 27-ig 44,2, a második hullám kezdete óta pedig 47,7 milliárd forintot biztosított a kormány a sportra.

A legtöbb pénzt, a különféle létesítményfejlesztések, illetve azok előkészítése vitte el március eleje óta, összesen 104,2 milliárd forintot.

Emellett a versenysportra és az olimpiai felkészülésre 9,3 milliárd forintot szántak, a sportakadémiák 11,8 milliárd forinthoz jutottak, és külön-külön közel 4 milliárd forint jutott a Nemzeti Sportközpontoknak, a sportági szakszövetségeknek, sportstratégiák előkészítésére, illetve egyéb kiadásokra, amibe belesorolták például a sport népszerűsítésével összefüggő átcsatornázást, vagy a sportcélú fejlesztéshez kapcsolódó ingatlanvásárlásra átcsoportosított 2,6 milliárd forintot.

A portál megnézte azt is, hogy milyen összeget irányított át a kormány az egyházakhoz a járvány alatt, összesítésük alapján ez 103,2 milliárd forint volt március óta, míg az egészségügy irányába 50,7 milliárd forintot csoportosítottak át a portál szerint.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Valahogy így néznek ki a karantén utáni ölelések

Valahogy így néznek ki a karantén utáni ölelések

A teljes összeveszés felé tart Oroszország és a Nyugat

A teljes összeveszés felé tart Oroszország és a Nyugat

Mióta egyre többen kérnek oltást, a csalókból is egyre több van

Mióta egyre többen kérnek oltást, a csalókból is egyre több van