Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Már korábban is figyelmeztették az internetes kiskereskedelmi vállalatot a monopólium gyakorlata miatt.
Monopólium gyanúja miatt vizsgálatot indított az Alibaba kínai internetes kiskereskedelmi vállalat ellen a kínai piacfelügyelet - adta hírül a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
A piacfelügyelet már korábban is figyelmeztette az Alibabát azzal kapcsolatban, hogy a kereskedőket kizárólagos együttműködési megállapodás megkötésére kötelezi annak érdekében, hogy termékeiket ne értékesíthessék konkurens platformokon keresztül.
A vizsgálat híre újabb szigorú lépés az Alibabával szemben azt követően, hogy a múlt hónapban felfüggesztették a leányvállalataként működő Ant csoport részvényeinek bevezetését a sanghaji és hongkongi tőzsdére, mindössze két nappal azelőtt, hogy elindult volna a nyilvános kereskedés a papírokkal.
Az Ant csoport, amely a világ legnagyobb online és mobilfizetési platformja, az Alipay tulajdonosa, júliusban indította el az elsődleges részvénykibocsátási (IPO) folyamatot, amelynek eredményeként egyszerre jelent volna meg a sanghaji és a hongkongi tőzsdén, illetve a technológiai vállalatoknak szánt, sanghaji elektronikus tőzsdén, a Star Marketen. A cég 37 milliárd dollárt (csaknem 11 000 milliárd forint) gyűjtött a részvényjegyzési időszakban, amivel minden idők legnagyobb tőzsdei kibocsátását hajtotta volna végre.
A kínai jegybank egy csütörtöki közleményben arról tájékoztatott, hogy a pénzügyi felügyeletet ellátó szervek a következő napokban találkoznak majd az Ant csoporttal annak érdekében, hogy a vállalatot a pénzügyi felülvizsgálat, a tisztességes verseny és a fogyasztók jogainak és érdekeinek védelmét célzó intézkedések végrehajtására bírják.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.