Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
14 megyében az országos átlag alatti volt a nettó kereset 2019-ben a GKI szerint.
Budapesten 260 ezer forint, a megyei jogú városokban 214 ezer forint volt 2019-ben a havi nettó átlagkereset, míg a többi városban 186 ezer, a községekben pedig 161 ezer forint – számolt a GKI Gazdaságkutató.
Települési szintre lebontva az adatokat az lászik: a legmagasabb érték Telkiben volt, ahol átlagosan 390 ezer forintot vitt haza egy munkavállaló, ezután következik a listán Budapest XII. és II. kerülete, 383, illetve 376 ezer forinttal. A legalacsonyabb átlagkeresetet Csenyétén mérték, ott havi 31 ezer forint az átlag. A fővároson belül a budaiak átlagosan 110 ezer forinttal kerestek többet a pestieknél.
Magyarország 19 megyéjéből 14-ben az országos átlag alatt volt a kereset.
A főváros mellett Pest és Győr-Moson-Sopron megye húzta fel leginkább az átlagos, havi 223 ezer forintos átlagkeresettel. Szintén magas eredmények születettek még Fejér (220 ezer forint), Komárom-Esztergom (216 ezer forint) és Vas megyében (208 ezer forint). A legalacsonyabb kereseteket Nógrád (172 ezer forint), Békés (170 ezer forint) illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (157 ezer forint) érték el.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Swingerbulik, ahol a teherbeeséstől sem kell félni: a 60 év felettiek szexuális ébredése is hozzájárult, hogy jelenősen növekszik a nemi betegek száma ebben a korosztályban is. Megnéztük, hogyan alakul a magyar helyzet a többi európai országgal összevetve.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.