Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
És nem is kicsivel: az alma kilójáért például 30 százalékkal kell többet fizetni.
A társadalom legidősebb rétege által legtöbbet és legnagyobb mennyiségben vásárolt termékek ára jelentősen növekedett – írta az Mfor.hu.
A nyugdíjasok által legnagyobb mennyiségben beszerzett termékek közé sorolható többek közt a húsfélék (sertéscomb, csirkehús), a párizsi, a tojás, a tej, az étolaj, a margarin, a liszt, a fehér kenyér, a kristálycukor, a zöldség- (burgonya, vöröshagyma, paradicsom, uborka), valamint gyümölcsfélék (alma, banán). Az Mfor.hu szerint legnagyobb mennyiségben beszerzett termékek csoportjának ára átlagosan 13 150 forint volt a legutóbbi, januári jelentések alapján.
Ezzel szemben egy évvel ezelőtt még 12 374 forintot kellett fizetni értük, 2017-ben pedig 10 438 forintot.
A lap szerint több élelmiszer esetében nagy drágulás történt. Ilyen például az alma, amelynek kilójáért 30 százalékkal kell többet adni. De drágult az étolaj, melynek literje ma már 21,4 százalékkal kerül többe. A cigaretta ára szintén emelkedett, ezért 16,5 százalékkal fizetünk ma többet, mint azelőtt. A fehér kenyérért pedig 15,1 százalékkal kellett idén januárban többet adni.
A leggyakrabban beszerzett termékek csoportját vizsgálva mindössze négy elem, a sertéshús, a burgonya, a vöröshagyma és a banán ára lett olcsóbb. A lap ezek alapján úgy kalkulál, hogy 2021. januárja és 2017. januárja között
összesen 26 százalékkal drágultak a leghétköznapibb, legalapvetőbb élelmiszerek.
Ezzel szemben a kiegészítő emelésekkel és a plusz egyheti nyugdíjat is figyelembe véve 18,4 százalékkal emelkedett a legidősebbek ellátása – teszik hozzá.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
A most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.