Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Március elsejétől cserélte le a hódmezővásárhelyi önkormányzat a helyi buszjáratokat addig bonyolító állami Volánt egy helyi vállalkozóra. Az állami Volánbusz Zrt. a cserét is jogellenesnek tartja, de végül a hatóság a magáncég engedélyei körüli kavarodás miatt magának a cégnek a működését függesztette fel. Megfeneklett Márki-Zay Péter ingyenes helyi közlekedést ígérő kampánypontja.
„Ma már nem indulhatnak az ingyenes óránkénti járatok és a porcelános műszakváltásra járó munkásszállító buszok sem, de minthogy két busz helyett a cég egészét érte a Kormányhivatal bosszúja, ma reggel 130 gyermekért nem jöhet a Joványbusz iskolabusza sem”
– ezt csütörtökön hajnalban írta a közösségi oldalán Márki-Zay Péter vásárhelyi polgármester.
Szerdán este háromnegyed 7-kor az ügyfélkapun küldött a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal határozatot a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak, hogy visszavonták a szerződött buszokra az engedélyeket. Márki-Zay Péter szerint politikai megrendelésre állította le a várossal szerződött helyi járatos buszokat a kormányhivatal. A hatóság viszont a sorozatos jogsértésekre hivatkozva függesztette fel a személyszállító cég működését három hónapra. Az új cég hétfőn indult, három napon át tobzódtak a vásárhelyiek a buszjáratokban, ugyanis mindeközben a Volánbusz Zrt. is indította a járatait, mert szerintük ők a jogszerű szolgáltatók.
Duplacsavaros történet: A közbeszerzés
A helyzet nem egyszerű: a Volánbusz Zrt. elődjeként a DAKK Zrt. nyerte az önkormányzat által kiírt közszolgáltatási közbeszerzést még 2018-ban, mely szerint a helyi tömegközlekedést az állami cég végzi 2019–2023-ig. A szerződést azonban nem írták alá, mert nem minden részletben tudtak megegyezni a felek. Ezzel együtt a Volánbusz Zrt. szállította az utasokat, az önkormányzat pedig fizetett. A hódmezővásárhelyi önkormányzat egy fontos pontban nem tudott megállapodni a Volánnal, Márki-Zay Péter szerint ez egy visszamenőleges követelése volt a Volánnak. Ezért az egyik utolsó egyeztetésen elhangzott, hogy az írásba nem foglalt közszolgáltatási szerződést közös megegyezéssel meg kell szüntetni, így a közszolgáltatás folytonossága veszélybe került.
Ezért írtak ki 2020 novemberében közbeszerzést a szolgáltatásra, az ajánlatkérést megküldték a Volánbusz Zrt.-nek is. Ezen a közbeszerzésen az önkormányzat egy helyi vállalkozót, a Jovány Busz Kft.-t hirdette ki győztesnek. A Jovány Busz Kft.-t azért támadták, mert miközben a vállalkozó a helyi tömegközlekedési koncepció kidolgozásában is részt vett, a kiírt közbeszerzésre bejelentkezett és nyert.
A Volánbusz Zrt álláspontja az, hogy nem mondták fel a 2019-től szerintük élő szerződést, ennek nem is lett volna jogalapja, tette közzé az állami vállalat közleményét a promenad.hu. A Volán szerint nem állt elő szükséghelyzet, nem lehetetlenült el a tevékenységük, tehát jogellenesen írta ki az önkormányzat az új közbeszerzést. Az elmúlt két évben, bár a szerződést valóban nem írták alá a felek, a Volánbusz Zrt. szolgáltatott, az önkormányzat pedig fizetett. Erre hivatkozva, és arra, hogy az ajánlatkérés más formai hibákat is tartalmazott, nem is adtak be pályázatot erre a közbeszerzésre. Az állami cég így tovább viszi az utasokat.
Második csavar: az engedélyek
A Jovány Busz Kft. arra készült, hogy hat járművel fogja szállítani az utasokat, a hatóság azonban eleve csak négy járműre adta ki az engedélyeket. Ezért a magánvállalkozó a BKK-tól bérelt két buszt, hogy a nemrég aláírt szerződésben vállaltakat teljesíteni tudja. Az engedélyek körül megy már napok óta a huzavona.
A kormányhivatal már hétfőtől ellenőrizte a magánvállalkozó buszait, a szerda esti közleményük szerint pont az önkormányzat új induló járatairól készült videók buktatták le a vállalkozót, ugyanis a felvételekről kiderült, hogy a rendszám alapján beazonosított buszok pont azok a járművek voltak, amelyekre egyáltalán nem adtak ki engedélyeket. Mivel többszöri ellenőrzés után sem állították le a szóban forgó buszokat, a kormányhivatal folyamatos jogsértést állapított meg, ezért függesztette fel a cég működését három hónapra.
Márki-Zay Péter a hvg.hu-nak elmondta, hogy a Jovány Busz Kft két buszának engedélyét valóban visszavonták még pár héttel ezelőtt, miután egyszer már kiadták azokat. A hatóság elírásra hivatkozva vonta vissza az engedélyeket. A polgármester az évtizedes tapasztalatokkal bíró vállalkozótól úgy tudja, hogy a visszavonás csak a kiadás utáni 30. napon lépett volna hatályba. Az szinte biztos, hogy perek indulhatnak a vásárhelyi buszoztatás miatt.
Sakk-matt
Záros határidőn belül az önkormányzatnak meg kell neveznie a közszolgáltatót, amely a tömegközlekedést bonyolítja a városban, nem marad más lehetőség, mint a Volánbusz Zrt. Az önkormányzatnak és a vállalkozónak is milliós veszteségekkel kell számolnia, miközben a helyiek számára két hétig mindenképpen, de városkártya birtokában pedig hosszú távon ingyenes lehetett volna a helyi közlekedés. Ahogy azt Márki-Zay Péter ígérte a kampányában.
Jelenleg a Volánbusz Zrt. buszai járnak a városban, de a Jovány Busz Kft. tulajdonosa is viszi az utasokat, igaz, egyéni vállalkozóként, ingyen, szívességből. Ez utóbbit azért vállalta a cég, mert miután megnyerte a közbeszerzést, az önkormányzattal együtt olyan járatokat alakítottak ki, amelyek célzottan viszik a munkásokat és az iskolásokat is, most ők járat nélkül maradtak volna.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.