Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A kamatok változatlanok, de később lehet törleszteni a parlament előtt levő törvényjavaslat szerint.
Az új megállapodás annyiban jelent változást, hogy a hitel tőketörlesztésének fizetését csak 2031-ben kell megkezdenie Magyarországnak. Ha hihetünk annak, hogy Orbán Viktor 2030-ig tervez, azt is mondhatnánk, a módosítással csak utódját terhelte meg a hitel fizetésével, ám a kormány tervei szerint másról van szó: így a már kész erőmű termeléséből származó bevétel lehet a törlesztés alapja. A halasztás a kormány szerint azért volt szükséges, mert a tervezettnél később kaphatja meg a létesítmény a megvalósításhoz szükséges engedélyeket. A dokumentáció jelenleg az Országos Atomenergia Hivatalnál van elbírálás alatt, ennek vezetőjét április végén indoklás nélkül felmentették.
A 12,5 milliárd eurós beruházás megvalósítását megalapozó 10 milliárd eurós államközi hitel kondíciói a javaslat szerint egyébként változatlanok: a szakaszonként 3,95–4,95 százalékos kamat például sokszorosa annak, amilyen feltételekkel Magyarország pénzt tudna szerezni a nemzetközi piacon. (A kormány ilyen módon bevont forrásból jellemzően előtörlesztette a korábbi részleteket.) A forintárfolyam romlása miatt a hitel tőkerésze is nőhet – Balogh László mindenesetre arról beszélt az MTI-nek: a beruházást ezzel a konstrukcióval biztonságban be lehet fejezni, minden körülmények között a legkedvezőbb költségszinten.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
A városvezetés azt kérte a lakosságtól, maradjanak otthon.
Magyar Péter magára vette.