Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A díjak növekedése elsősorban a fővárosi személyautókat érinti.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (KGFB) átlagos állománydíja 2021. I. negyedévének végén 44 ezer forintról 46 ezer forintra emelkedett a tavalyi év azonos időszakához képest – olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) immár második alkalommal közzétett negyedéves KGFB-indexében.
A mintegy 1800 forintos, azaz 4 százalékos növekedés főként a budapesti személygépkocsis szerződések díjváltozásaival magyarázható a jegybank szerint.
Az egyéb járműkategóriákban – néhány kisebb létszámú járműkategória kivételével – jellemzően 1-10 százalékkal mérséklődtek az átlagdíjak. A legnagyobb díjcsökkenés elsősorban azokat a járműcsoportokat – pl. nem flottás buszok, taxik – érintette, amelyek esetében a koronavírus-járvány miatt vélhetően jelentősen csökkent a közúti forgalom, ami visszavethette a károk mértékét is.
A díjak mérséklődésében szerepet játszhatott az MNB 2020 szeptemberében kiadott körlevele is, mely a biztosításmatematikai szempontból megalapozatlan pótdíjak és kiárazó tarifák felülvizsgálatára hívta fel a biztosítókat – áll a jegybank szerdai közleményében.
Noha a kárráfordítás csökkenése összességében megállni látszik, az átlagdíj növekedése miatt az MNB által számított – az adóhatástól és kárváltozástól megtisztított, a legnagyobb létszámú ügyfélcsoportot kitevő személyautókra vonatkozó – korrigált díjindex tovább nőtt.
Ezáltal a 2020. IV. negyedévében látottnál is szélesebbre nyílt a díjak és a károk alakulása közötti olló.
Az MNB az idei évtől negyedévente teszi közzé a KGFB díjak és károk alakulását bemutató indexét, az általa működtetett, biztosító adatszolgáltatáson alapuló tételes KGFB szerződés- és káradatbázis (KKTA) adatainak segítségével.
A KGFB index rendszeres publikálása az MNB szerint az átláthatóság növelését és a verseny élénkülését segíti elő. Mint írták, a most közzétett friss adatok (is) az átlagos változást mutatják, az egyedi KGFB-szerződések esetében természetesen ettől eltérő díjváltozások történhetnek. Amennyiben egy ügyfél a folyamatokat, illetve egyedi szerződését áttekintve esetleg nincs megelégedve kötelező biztosítási díjával vagy/és a szolgáltatás minőségével, szerződéskötési évfordulóján lehetősége van a számára legkedvezőbb biztosítási ajánlat kiválasztására és új szerződés megkötésére – áll a közleményben.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.