Könnyű egy biológusnak vagy kémikusnak a laboratóriumában előre kialakított körülmények között kísérletezni, de mit tehet egy közgazdász? A munkaerőpiac, a migráció gazdasági következményei vagy épp az oktatásügy olyan témák, amelyeknél nem lehet klasszikus kísérlezetést folytatni, valahogyan mégis ki kell dolgozni olyan módszertant, amellyel tudományosan jól leírhatóak lesznek a vizsgálatok eredményei - az erre adott válaszokért kapta az idei közgazdasági Nobel-díjat a kanadai David Card, az amerikai Joshua Angrist és a holland Guido Imbens.

David Card a munka gazdaságtanával foglalkozik. Az 1990-es években ő alkotta meg azt a módszertant, amellyel meg lehetett vizsgálni, hogy a minimálbér, a migráció és az oktatáspolitika változásai miként hatnak egy ország munkaerőpiacára. Így mutatta ki, hogy a minimálbér növelése nem vezet mindenképp a munkahelyek számának csökkenéséhez, hogy egy ország lakóinak jövedelme nőhet, ha sok bevándorló költözik oda, vagy hogy az iskolák anyagi támogatása még annál is jobban meghatározza a diákok esélyeit a munkaerőpiacon, mint ahogy addig hitték.

Joshua Angrist és Guido Imbens is azzal foglalkozott ekkoriban: ha egyszer egy nagy társadalmi változásnál nincs kontrollcsoport, hogyan lehet a rengeteg adatból kiválasztani azokat, amelyek alapján jó következtéseket vonhatunk le? Ők abból a példából indultak ki, miként lehet megnézni, hogy milyen hatása van annak, ha a közoktatásban eltöltött időt egy évvel meghosszabbítják.