Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Halms Hungary Debrecen után Miskolcon is gyárat építene, ennek ágyazna meg egy friss tervezettel a kormány.
Mint arról a HVG is beszámolt, a kínai hátterű Halms Hungary ügyvezetője, Matthew Shen és Szijjártó Péter külügyminiszter június 3-án jelentette be, hogy 200 millió euróért (80 milliárd forintért) épít Miskolcon gyárat három ütemben, 2025 és 2032 között. Az első, 43 millió eurós beruházásuk első fázisa Debrecenben 2025 végére készül el. Az ügyvezető hozzátette: a beruházás ezer új munkahelyet teremt a régióban, és működésük során számítanak a Miskolci Egyetemre is.
Egy friss kormányrendelet-tervezet ezt a beruházást tenné zökkenőmentessé: eszerint ugyanis Miskolc déli iparterületén található 0124/16 helyrajzi számú területen (amely a tulajdonos önkormányzati cég honlapja szerint még hasznosításra várt) „megvalósuló autóipari beruházást” nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségűvé tenné.
Ennek értelmében a beruházással összefüggésben nem kell településképi véleményezési eljárást lefolytatni, valamint nincs helye településképi bejelentési eljárásnak.
Az ingatlan esetében a tereprendezést, alapozást és terepszint alatti szerkezetépítést a megvalósuló építési tevékenység ütemeként is engedélyezheti az engedélyezési eljárásban az eljáró hatóság. A használatbavételre irányuló eljárást nem kell lefolytatni, annak elkészültét és megfelelőségét az építmény használatbavételére irányuló kérelem elbírálása során kell igazolni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.