Tetszett a cikk?

Abdul Kádír Hán, az atomtechnika illegális exportjával vádolt pakisztáni tudós azt állította kihallgatóinak, hogy öt évvel ezelőtti észak-koreai látogatása során látott nukleáris berendezéseket az országban – írja a The New York Times.

Az észak-koreaiak elvitték Hánt egy föld alatti titkos atomlétesítménybe, aki ott atomberendezéseket látott - írta a lap olyan ázsiai és amerikai tisztségviselőket idézve, akiket a pakisztániak tájékoztattak az atomtudós kihallgatásáról. Ha igaz, amit Hán állít, akkor ez az első ilyen jellegű külföldi beszámoló - emlékeztet a The New York Times.



Eddig az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) az észak-koreai atomprogram és az atomarzenál fejlettségét az alapján becsülte fel, hogy az ázsiai ország mennyi plutóniumot lett volna képes előállítani. Amerikai hírszerzési tisztségviselők nem biztosak abban, hogy Hánnak van akkora szakértelme, és volt annyi ideje, illetve olyan felszerelése a föld alatti létesítményben, hogy megalapozottan állíthassa: nukleáris eszközöket látott - írja a lap.



Ahmed Kádir Hán korábban bocsánatot kért a pakisztáni néptől, és elismerte, hogy Líbiának, Iránnak és Észak Koreának adott át atomtitkokat. (A tripoli vezetés korábban nem árulta el, ki segítette urándúsítási kísérleteit.) Az atomtitkok illegális értékesítésével Hán megszegte a nukleáris fegyverkezéssel kapcsolatos nemzetközi megállapodásokat.
Elűzte a nagyanyját egy salgótarjáni férfi, majd apránként eladogatta az egész házát

Elűzte a nagyanyját egy salgótarjáni férfi, majd apránként eladogatta az egész házát

Közel 25 milliárdos bevételt ért el tavaly a Cofidis

Közel 25 milliárdos bevételt ért el tavaly a Cofidis

Szarvasbébiszerű zaklatás áldozatának mondja magát Morrissey

Szarvasbébiszerű zaklatás áldozatának mondja magát Morrissey

Néhány nap alatt elfogytak a 610 ezer forintos VIP-jegyek JLo budapesti koncertjére

Néhány nap alatt elfogytak a 610 ezer forintos VIP-jegyek JLo budapesti koncertjére