Richard Strauss: Elektra
Rendező: Kovalik Balázs, karmester: Kovács János
november 24., Magyar Állami Operaház

Agnes Baltsa Klytemneistra © Gramofon

A többi már tőlünk, nézőktől függ. Például az, hogy a kornak megfelelő értelmezést befogadjuk-e? Hofmannstahl és Strauss Elektrája a hagyományos mitológiai alapot – amely a mű keletkezése idején, a XX. század első éveiben a polgári alapműveltség része volt – híven megőrzi. De erre a fundamentumra új épületet emel; a hősök olyan konfliktusokat neveznek nevükön, amelyeknek kimondása addig szokatlan volt. A szimbólumrendszer jól érthető: az elátkozott Atreuszok ivadékai többé nem hivatkozhatnak az isteni elrendeltségre, a törvény kormányozza a társadalmat. A törvény és az individuum viszonya azonban megint feszültségeket teremt. A XXI. században, bármennyi is a párhuzamosság a két századelő válsághelyzetei között, ez a konstrukció megújítást kíván, de csak annyit, amennyit a zene megenged.

Kovalik Balázs értelmezése átütő sikerrel egyensúlyoz ezen a szűk mezsgyén. Játéktere (Antal Csaba színpadképe) egy részben működő, részben lepusztult fürdő. A pucér csempe síkjai távol tartanak minden, a műtől idegen antik nosztalgiát. A mennyezeten egy hatalmas tükör függ, ahogyan tükör lógott Kovalik Kékszakállújában is. Ebben mutatkozik meg az emberek és a dolgok visszája. A fürdő használható felső szintjén valamiféle élet zajlik, az alsó Agamenón leányának, Elektrának a birodalma. Fönt tisztító gőz gomolyog, lentről a bosszú párája száll föl.

Nadine Secunde Elektra © Gramofon

Sztárszereposztást állított ki a dalszínház, a kétmondatos szólamokat is a társulat erősségei szólaltatják meg mindkét szereposztásban. A másik együttes december 8-án mutatkozik be, a november 24-i premier vendégművészei egyelőre három estén énekelnek. Így lehetett őket egyeztetni, de talán remélhető, hogy később visszatérnek. Az Elektrának nem csak címszerepe van, bár kétségtelen, hogy az őt megszemélyesítő művész énekelnivalója a legnagyobb és legnehezebb massza. Három, minden szempontból meghatározó jelentőségű figura teszi az operát rendkívüli alkotássá. Ha a Klytaemnestra-Elektra-Chrysothemis háromszög bármelyik csúcsa megbillenne, megsínylené a koncepció. A világ operai térképéről kiemelkedő hármast láttunk-hallottunk a bemutatón. Azt az előnyt, hogy Agnes Baltsa és Nadine Secunde már játszotta együtt a darabot, kár lett volna nem kihasználni. Klyaemnestra és Elektra kettőse a lelkünket vetkőztette le. Szeretni és büntetni, megbocsátani és a másikat jókor átölelni – ez az emberi élet folytatásához szükséges erő, ami elvész belőlünk, ha nem okulunk. Két monumentális zenés színházi egyéniség adta mindezt tudtunkra, akikhez Chrysothemis alakjában Bátori Éva egyenrangú félként csatlakozott.

Az Elektra-partitúra hiteles megszólaltatása óriási kihívás – különösen akkor, ha egy együttesnek hézagos a Strauss-rutinja. Kovács János vezényletével az operaházi zenekar jelesül állta a próbát, különösen a lírai jelenetek adtak bíztató távlatot az előadásnak. A ház mérföldkőnek tartotta az Elektra-premiert; ezt jelzi hogy az intézmény friss kiadványa, az Operamagazin is erre az alkalomra jelent meg először, az opera.hu honlapon pedig egy hasznos információkkal bőven szolgáló mikroszájtot nyitottak.

Albert Mária
Gramofon Zenekritikai Műhely