Tetszett a cikk?

A Fidesz elnöke ma a Somogyi Hírlap szerkesztőségében azt mondta: úgy érzi magát, mint 1988-ban, a rendszerváltás előtti pillanatokban.

Orbán Viktor vidéki kampánykörútja állomásaként érkezett Somogy megyébe, ahol a hírlap szerkesztőségében adott interjúban elmondta: a népszavazás előtt a mozgósítást tartja a legfontosabbnak, illetve azt, hogy az emberek megértsék, hogy a vizitdíj, kórházi napidíj és a tandíj elutasítását az igen szavazat jelenti. Szerinte egyébként a legnagyobb baj nem az, hogy folyamatosan háborúzik egymással a két oldal Magyarországon, hanem hogy az embereket folyamatosan kudarcok érik. „Egy győztes focicsapatban nem veszekednek a játékosok” - idézi a Fidesz elnökét a Somogy Megyei Hírlap.

 

 

hvg.hu Gazdaság

Egy angol üzletember látlelete a magyar valóságról

Stewart Oldroyd tavaly év végén kapta meg ügyvezető igazgatói kinevezését az SAP Hungary Kft. élére. A már több mint 25 éve Magyarországon élő, magyarul folyékonyan beszélő angol üzletemberrel a magyar gazdaság átalakulásáról, a jelenlegi gazdasági helyzetről és az adójavaslatokról beszélgettünk.

MTI Itthon

A Tárki nevével visszaélve kampányolnak

A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt. (Tárki) nevével visszaélve folyik a közvélemény-kutatásnak álcázott propagandakampány a népszavazási kérdésekben - közölte a Tárki igazgatósága nevében Dencső Blanka szociológus hétfőn.

MTI Itthon

Orbán: káosz van az egészségügyben

A központi igazgatás átláthatatlan rendelkezései következtében ma káosz és fejetlenség uralkodik az egészségügyben – jelentette ki Orbán Viktor vasárnap Hódmezővásárhelyen.

MTI Itthon

MSZP: a radikálisok már a Fideszben vannak

Az Magyar Szocialista Párt felszólítja a Fideszt, mondassa le mandátumáról és zárja ki a pártból Lázár Attila XVII. kerületi önkormányzati képviselőt, mert radikális demonstráción vett részt, és ezzel méltatlanná vált az emberek képviseletére. Erről Török Zsolt (MSZP) országgyűlési képviselő és Hrutka Zsolt (MSZP) XVII. kerületi önkormányzati képviselő beszélt vasárnap Budapesten.

MTI Itthon

Gallup-felmérés: lemondást kellene hozniuk az "igen"-eknek

A Fidesz által kezdeményezett népszavazási kérdésekben az igenek várható győzelme nyomán a többség szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek le kellene mondania - olvasható a Magyar Gallup Intézet legújabb felmérésében, amelyet pénteken tettek közzé internes honlapjukon.

MTI Itthon

Pokorni: a Fidesz már idén eltörölné a tandíjat

Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke Pécsett arról beszélt, hogy a népszavazás eredménye csak a jövő évi költségvetést érintheti, de a Fidesz el szeretné érni, hogy már szeptemberben se kelljen tandíjat fizetni. Pokorni szerint azért a népszavazás hatására sem esik majd szét a kormánykoalíció.

Sorozatban a harmadik évben az EU legkorruptabb helye Magyarország

Sorozatban a harmadik évben az EU legkorruptabb helye Magyarország

Fellángolt a vita az alkoholmentes borról és gluténmentes ostyáról az anglikán egyházban

Fellángolt a vita az alkoholmentes borról és gluténmentes ostyáról az anglikán egyházban

Google Térkép helyett: szintet lépett a kínai navigációs alkalmazás

Google Térkép helyett: szintet lépett a kínai navigációs alkalmazás

JD Vance: Az EU-nak nem kellene félnie az MI-től

JD Vance: Az EU-nak nem kellene félnie az MI-től