Tetszett a cikk?

Nincs állandó órarendjük a szegedi Krúdy Gyula szakközépiskola diákjainak, így gyakran azt sem tudják, hogy másnap milyen óráik lesznek vagy hánykor kell kelniük. Az egyik diáknál elszakadt a cérna és levelet írt a megyei lapnak.


„A diákoknak március elején még nincs állandó órarendjük a szegedi Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskolában. Napról napra, sőt óráról órára változtatják azt. Ha van, az is hiányos vagy hibás. Itt ülök este a gép előtt, és még nem tudom, milyen órám lesz holnap. Nem tudok felkészülni, még azt sem tudom, mikor kell kelnem reggel" – írta névtelenül a délmagyar.hu szerkesztőségének egy diák.

Az iskola igazgatója a lap újságírójának az elmondta: négy tanár hónapok óta beteg és ez okozott módosításokat az órarendben az elmúlt időszakban, de figyeltek arra, hogy mindenki hét végén időben értesüljön a következő heti órarendről.

A cikk – gyakran nyelvtani hibáktól hemzsegő - hozzászólásaiból kiderül, a diákok egy jelentős részének elege van ebből a helyzetből, míg a vitába többen is bekapcsolódtak, akik szerint a sokszor bizonytalan helyzetet többen inkább kihasználták így aztán ha rendeződött a helyzet akkor majd „megnyugodhat mindenki, lehet tanulni és készülni az órákra.

hvg.hu Itthon

Gyurcsány kiköszörülné a PISA-csorbát

Ma jelenti be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a polgárosodás programjának közoktatást érintő pontjait: a változtatások szükségességét a PISA-vizsgálatok eredményeivel indokolják - írja a keddi Népszabadság. A program bérpótlékot hozna és korszerűsítené az ismeretanyagot.

Világ

"Egyszer majd mindenkinek javakkal tömött síremléke lesz"

India rétegződik megközelítője számára. A külső réteg a majom borotvált bőre. A „borotválás” után India demokratikus berendezkedésű, gyors gazdasági növekedést felmutató fejlődő ország; jogilag és politikailag egységes, stabil, kultúráját őrzi, és a globális világgazdaság egyik nagytermetű mintagyereke, éltanulója. A nemzetközi terrorizmust elutasítja, dolgozik a szomszédjaival kialakult történelmi feszültségek enyhítésén, és újabban a világpiacon kínálja magát. Részlet a HVG Kiadó gondozásában megjelent India – a végletek birodalma című könyvből.

Vélemény

Kerpen Gábor: a szakmával nem egyeztették az új oktatási programot

Gyurcsány Ferenc Új tudás, új iskola címmel oktatási programot hirdetett: 2009-től évente 130-140 milliárd forinttal költenének többet közoktatási, közművelődési programokra, és bérpótlékkal csábítanák pedagógiai pályára a tehetséges fiatalokat. Ám a programot előzőleg nem egyeztették a pedagógus szakmával és az érdekvédelmi szervezetekkel. Korábban hatvan-nyolcvan milliárdot kivontak az oktatásból a konvergencia programra hivatkozva. Értelmetlen új tanárokat toborozni, amikor nemrég gyakorlott pedagógust ezreit tettek utcára, akiknek jó része máig sem tudott elhelyezkedni – mutatott rá Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke.

hvg.hu Itthon

140 milliárddal javítanánk a PISA-mérleget

Mintegy 130-140 milliárd forintot szán a kormány a következő években az oktatás fejlesztésére, az összeg egy részét a költségvetésből, más részét európai uniós forrásokból biztosítja a kabinet. Erről Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszélt azon a keddi budapesti tanácskozáson, amelyen az Új tudás, új iskola program céljait ismertette.

Akármilyen bizonytalan a gazdasági helyzet, a bankok jó helyzetben vannak

Akármilyen bizonytalan a gazdasági helyzet, a bankok jó helyzetben vannak

Netanjahu: Véget ér a tűzszünet, ha a Hamász szombat délig nem adja vissza az izraeli túszokat

Netanjahu: Véget ér a tűzszünet, ha a Hamász szombat délig nem adja vissza az izraeli túszokat

Palesztin őslakosokat emlegetve szállt bele Trump gázai tervébe az Arab Liga főtitkára

Palesztin őslakosokat emlegetve szállt bele Trump gázai tervébe az Arab Liga főtitkára

Újabb nagy adóváltozást kér a kamara a kormánytól

Újabb nagy adóváltozást kér a kamara a kormánytól