Véget ért a Magyar Gárda iváni demonstrációjának hivatalos része. A rendőrök egy körözött gárdistát kapcsoltak le az ellenőrzések során – értesült a Kisalföld.hu.
Szombaton délelőtt 11 órakor a temetőnél találkoztak a Magyar Gárda tagjai Ivánban, azon a felvonuláson, melynek részleteit és körülményeit még pénteken este 7 óra után is vitatták. A megyei bíróság végül demonstrációra és a beszédek megtartására adott engedélyt a Magyar Gárdának, vonulásra nem.
© Stiller Ákos |
A focipályán történő felsorakozás után a demonstrálók a járdán a művelődési ház elé "sétáltak", ahol a Magyar Gárda alapítói, országos, megyei és soproni kapitányai, valamint ifj. Hegedűs Lóránt és Vona Gábor, a Jobbik elnöke is beszédet mondott. A beszédek központi témája a "cigánybőnözés" volt, a szónokok arra buzdították Iván lakosait, hogy szerveződjenek és védjék meg magukat a "cigány hordáktól".
A Soproni Rendőrkapitányság a rendezvény idejére fokozott bűnügyi, közbiztonsági és közlekedési akciót szervezett. A rendőrség tájékoztatása szerint egy, a rendezvényre tartó autóból egy körözött személy, egy gárda tag került elő. Egy másik járműből pedig baseballütőt foglaltak le a rendőrök.