szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A tehéntejjel és tápszerrel kevert anyatejet egy hódmezővásárhelyi asszony adta a négy hónapos kisfiú szüleinek. Az eladó szerint szerencsétlen tévedés történt és csak összekeverte a palackokat – írja a délmagyar.hu.

Az anyának az egyik ismerőse ajánlotta a háromgyermekes asszonyt, aki megígérte, hogy akár napi 500-700 milliliter „anyatejet” is tud neki adni. A kórházban elvégezték rajta a megfelelő szűréseket és szerződést kötöttek, mivel a társadalombiztosítás csak ilyenkor fizeti ki az eladónak a literenként járó 1800 Ft-ot.

A baba már az első alkalommal rosszul lett a tejtől és azonnal kihányta az egészet. Mikor az anya kérdőre vonta az eladót, állítólag azt a választ kapta, hogy más gyereknek is hordják a tejet és nem tapasztaltak hasonlót, illetve hogy apránként etesse a babát. A szülők erre a védőnőhöz fordultak, aki az anyatejgyűjtő munkatársával kiment az eladóhoz.  A szakemberek mintát vettek a hűtőben tárolt tejből és már a helyszínen kiderült, hogy nincs minden rendben. Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet fővárosi laboratóriumában megállapították: az anyatejhez közönséges tehéntejet és gyermektápszert is kevertek, így növelve annak mennyiségét.

A rendőrség ártalmas közfogyasztási cikkel való visszaélés alapos gyanúja miatt indította meg a nyomozást.

 

David Pressman: A magyar kormány stratégiai hibát követett el velem szemben

David Pressman: A magyar kormány stratégiai hibát követett el velem szemben

"Nincs erre jobb szó, hitványul vagyok" - Balázs Péter súlyos betegséggel küzd

"Nincs erre jobb szó, hitványul vagyok" - Balázs Péter súlyos betegséggel küzd

Mégsem fideszezett Majka az Aréna-koncertjén

Mégsem fideszezett Majka az Aréna-koncertjén

Orbán: Lesz egy együttműködési csomag az USA és Magyarország között, ami miatt kevésbé fog fájni a vámháború

Orbán: Lesz egy együttműködési csomag az USA és Magyarország között, ami miatt kevésbé fog fájni a vámháború