Tetszett a cikk?

Három éve volt példa a szúnyogok ilyen tömegben való hirtelen megjelenésére. A helyzet a Duna mellett fekvő településeken a legrosszabb: Mohácson időnként szinte lehetetlen a szabadban tartózkodni – írja mai számában a Új Dunántúli Napló.

Závodczky Szabolcs, a Duna–Dráva Nemzeti Park igazgatója a lapnak nyilatkozva elmondta: szerinte az a magyarázat a vérszívók elszaporodására, hogy az előző évekkel ellentétben idén nem maradt el a tavaszi árhullám a Dunán, és ennek nyomán feltöltődtek az árterek. Ez, valamint a korai felmelegedés kedvezett a szaporulatnak. Mindemellett jóval kevesebb van természetes ellenségükből, a fecskékből. Ősszel, a hirtelen lehűlés miatt már idehaza sok madár elpusztult, legyengült.

Mohácson idén már volt egy repülőgépes szúnyogritkítás. Szekó József, a város polgármestere szerint a települések magukra maradtak a szúnyogkérdéssel, hiszen egyre kevesebb pénz nyerhető el pályázatok révén a ritkításra. Mohács a feladatra 1,1 millió forintos támogatáshoz jutott, ez körülbelül egy beavatkozás ára és várhatóan öt-hat földi vagy repülőről végzett ritkításra is szükség lehet.

Faller János, Dunaszekcső polgármestere elkeserítőnek minősítette a szúnyoghelyzetet. Felvetette, hogy a kistérség a nagyobb mezőgazdasági cégekkel közösen vásárolhatna egy repülőgépet vagy helikoptert, amelyet nemcsak ritkításra, hanem permetezésre is használhatnának.

A baranyai megyeszékhelyet illetően a Pécs Holding illetékese úgy fogalmazott, 2003 óta nem volt szükség a szúnyogok ritkítására, de ha kell, természetesen megrendelik a munkát.
hvg.hu Plázs

Kullancs- és szúnyogveszély: soha nem látott egyedek

A globális felmelegedés nemcsak elősegíti a különböző vérszívók szaporodását, de egyes példányaik ma már olyan helyeken és kontinenseken is előfordulnak, ahol ez korábban elképzelhetetlen volt. A kullancsok és a szúnyogok is súlyos betegségek okozói lehetnek, ezért alaposan fel kell készülnünk, hogy megvédhessük magunkat.

Meg kell mutatnia, mit tud? Akkor játsszon kicsit a Marióval a mesterséges intelligencia

Meg kell mutatnia, mit tud? Akkor játsszon kicsit a Marióval a mesterséges intelligencia

Dr. MI szól, ha baj van: így értékel laborvizsgálatokat egy magyar algoritmus

Dr. MI szól, ha baj van: így értékel laborvizsgálatokat egy magyar algoritmus

Utálja Trumpot? Vásároljon európait! De vajon meglennénk amerikai kütyük, appok és áruk nélkül?

Utálja Trumpot? Vásároljon európait! De vajon meglennénk amerikai kütyük, appok és áruk nélkül?

Milliárdokat spórolunk az országnak, megmondjuk, mi a magyarok véleménye Ukrajna EU-tagságáról

Milliárdokat spórolunk az országnak, megmondjuk, mi a magyarok véleménye Ukrajna EU-tagságáról