2020 15. lapszám

2020-15



Barcelonai karanténjában az orvosok tiszteletére táncol a friss Kossuth-díjas
 

Barcelonai karanténjában az orvosok tiszteletére táncol a friss Kossuth-díjas

Legmagasabb állami kitüntetését a járvány miatt még nem tudta átvenni, pedig már régóta vágyott erre az elismerésre Ladányi Andrea, aki Spanyolországból adott interjút a HVG-nek. A nemzetközileg ismert balettművész és koreográfus több évtizedes pályafutása során a társművészetek nagyjait is táncba hívta a film, a fotóművészet, a festészet és a színház területéről.








A sajtópiacon is válság van, és ott lebeg fölötte a kormány pallosa
 

A sajtópiacon is válság van, és ott lebeg fölötte a kormány pallosa

Miközben a kritikus sajtó eddig is a kormány által torzított piacon próbált túlélni, most a nyakába kapta Orbánéktól a felhatalmazási törvényt, és a járvány gazdasági hatásai is tönkretehetik. Nem lehet véletlen az sem, hogy pont a veszélyhelyzet alatt vásárolta be magát egy fideszes médiaember az index.hu egyik háttércégébe.


Putyin csak azt csinálja, amit szokott, de most a koronavírus is besegít neki
 

Putyin csak azt csinálja, amit szokott, de most a koronavírus is besegít neki

Három fronton harcol Vlagyimir Putyin orosz államfő. Miközben – némi késéssel – szigorú kijárási korlátozásokat vezetett be a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére, a válsághelyzetet a társadalom fölötti ellenőrzés kiteljesítésére, illetve nemzetközi illiberális propagandára használja.







Az USA és Kína hidegháborút csinált a járványból
 

Az USA és Kína hidegháborút csinált a járványból

A világrend kétpólusúvá alakításán dolgozó Kína a koronavírussal küzdő országok segítésével fényezi magát, míg az egyedüli hatalmát őrizni akaró USA a járvány kitöréséért viselt felelősséget igyekszik a riválisára égetni.



Orbán átgondolta, mit tett 2008-ban, és mindazt megtiltotta az ellenzékének
 

Orbán átgondolta, mit tett 2008-ban, és mindazt megtiltotta az ellenzékének

Most van a fülkeforradalom tizedik évfordulója. Diadalkörre készült tehát ezekben a napokban a magyar kormányfő, a koronavírus azonban visszaküldte a rajtvonalra. Némi önsajnálat után Orbán Viktor megtalálta a módját, hogy ezt a versenyt is ő nyerje: kiéhezteti, kiiktatja és még le is terheli megmaradt politikai ellenfeleit. Politikájának első vesztese a jogállam.


Újabb részletek derültek ki a kormány által kitalált bérpótlékról
 

Újabb részletek derültek ki a kormány által kitalált bérpótlékról

A szakszervezetek aggódva figyelik, mire lesz elég a gazdaságvédelmi akcióterv. Mészáros Melinda, a Liga elnöke a hvg.hu-nak azt mondta, az irány jó, de további válságkezelési intézkedések kellenek. Finomítanának a bérkiegészítésen, és az álláskeresési járadék összegét, illetve folyósítási idejét is növelnék.