HVG Könyvek
HVG Könyvek
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A harmincas évek végén Neville Chamberlain brit miniszterelnök Németországba látogatott, hogy megismerje Hitlert, és megakadályozzon egy újabb világháborút. Balul elsült próbálkozásáról a storytelling egyik nagyágyúja, Malcolm Gladwell számol be Ismerős ismeretlenek című könyvében. Részlet.

1938. augusztus 28-án Neville Chamberlain magához rendelte a Downing Street 10.-be tanácsadóját egy késő esti stratégiai megbeszélésre. Chamberlain akkor már kicsit több mint egy éve volt Nagy-Britannia miniszterelnöke. Ez az egykori üzletember gyakorlatias gondolkodású férfi volt, akinek érdeklődése és tapasztalatai a belügyekre korlátozódtak. Csakhogy most pályafutásának első külpolitikai válsága közeledett. A másik oldalon Adolf Hitler állt, aki az utóbbi időben egyre harciasabb kijelentéseket tett arra vonatkozóan, hogy kész megtámadni a Szudéta-vidéket, Csehszlovákia német ajkú régióját.

Chamberlain tudta: ha Németország lerohanná Csehszlovákiát, az egy újabb világháború kirobbanását okozná, márpedig a brit miniszterelnök ezt mindenáron el akarta kerülni. Az elmúlt hónapokban Hitler igencsak visszahúzódó lett, Németország homályos szándékai miatt Európa többi országában pedig egyre csak nőtt a félelem. Chamberlain eltökélte, hogy kimozdítja a helyzetet a holtpontról. Ötletének – amelyet aznap este tanácsadói elé tárt – a „Z terv” elnevezést adta. A terv szupertitkos volt. Chamberlain ugyanis azt találta ki, hogy Németországba repül, és követeli, hogy személyesen találkozhasson Hitlerrel.

Az 1930-as évek e vészterhes időszakában, miközben Hitler épp egy újabb háborúba próbálta belerángatni a világot, az volt az egyik legkülönösebb, hogy mennyire kevesen ismerték a német vezért a világ országainak vezetői közül. Franklin Roosevelt, aki az Egyesült Államok elnökeként nézhette végig Hitler hatalomra jutását, személyesen sosem találkozott a Führerrel. Ahogy a szovjet vezér, Sztálin sem. A háború előtt nem akadt más Angliában, aki érdemi időt töltött volna Hitlerrel, csak azok a brit arisztokraták, akik szimpatizáltak a nácik ügyével. Ők olykor-olykor átkeltek a csatornán, hogy részt vegyenek a Führer fogadásain. Csakhogy ezek társasági összejövetelek voltak.

Chamberlain viszont azért készült találkozni Hitlerrel, hogy megakadályozzon egy újabb világháborút. Úgy gondolta, segíthet, ha megnézi magának személyesen is. Tudni akarta, vajon olyan ember-e, akire lehet észérvekkel hatni. Tudni akarta, meg lehet-e bízni benne.

"Megjelenése teljességgel jellegtelen"

Szeptember 14-ének reggelén Nagy-Britannia németországi nagykövete táviratot küldött Hitler külügyminiszterének, Joachim von Ribbentropnak. Találkozhatnának? A válasz még aznap megérkezett: Igen. Chamberlain mesterien értett a politikához, emellett voltak színészi képességei is. Hagyta kiszivárogni az információt, miszerint Németországba megy, hogy kiderítse, meg tudja-e akadályozni a háborút. Szerte Angliában ujjongva fogadták a hírt.

A brit miniszterelnök szeptember 15-én hagyta el Londont. A németországi reptéren ezrek gyűltek össze a köszöntésére. Onnan egy 14 Mercedesből álló konvojjal vitték a vasútállomásra. Chamberlain Hitler saját étkezőkocsijában fogyasztotta el az ebédjét, miközben a vonat a hegyek felé, a Führer berchtesgadeni rezidenciájához robogott. Chamberlain később – Ida húgának írt levelében – részletesen elmesélte, mi volt az első benyomása:

A lépcsősor közepén állt meg, fedetlen fővel, keki színű posztókabátján vörös karszalag díszelgett, azon hímzett horogkereszt, a mellkasán hadikereszt. Fekete nadrágot viselt, ahogy az nálunk is szokás esténként, és fekete fűzős lakkbőr cipőt. A haja nem fekete, hanem barna, a szeme kék, az arckifejezése meglehetősen ellenszenves, különösen nyugalmi állapotban, és a megjelenése teljességgel jellegtelen. Az embernek fel sem tűnne egy tömegben, és bizonyosan piktornak hinné, minthogy az is.

Hitler felkísérte Chamberlaint az emeleti dolgozószobájába, csak egy tolmács tartott velük. Hosszasan beszélgettek, néha meglehetősen heves hangnemben. „Kész vagyok vállalni egy világháborút!” – kiáltott rá Hitler Chamberlainre egy ponton. Azt is leszögezte, hogy készül elfoglalni a Szudéta-vidéket, és nem érdekli, hogy mit szól ehhez a világ. Chamberlain azt tudakolta, vajon ez minden, amit Hitler akar? A Führer azt felelte, hogy igen. Chamberlain hosszan, szigorúan a szemébe nézett, és arra jutott, hogy hisz neki.

Fent említett levelében arról is beszámolt a húgának, hogy később Hitlerhez közel álló személyektől azt hallotta, hogy a Führer úgy érezte, személyében egy igazi „férfival” beszélgethetett. Majd Chamberlain így folytatta: „Egy szó, mint száz, sikerült megalapozni kettőnk között a bizalmi viszonyt, és pontosan ez volt a célom. Dacára annak, hogy az arcán keménységet és könyörtelenséget véltem felfedezni, az a benyomásom, hogy Hitler olyan ember, aki, ha a szavát adja, bízni lehet benne.”

Chamberlain másnap reggel visszarepült Angliába. A hestoni repülőtér aszfaltján rövid beszédet tartott. „Tegnap délután hosszú beszélgetésem volt Herr Hitlerrel. […] És most elégedettnek érzem magam, mert mind a ketten hiánytalanul értjük, mi jár a másik fejében.” Találkoznak még ők ketten, ígérte a miniszterelnök, de ezúttal Londonhoz közelebb.

Hatalmas baklövés

©

Sokan úgy tartják, hogy Chamberlain tárgyalása Hitlerrel a második világháború egyik legnagyobb baklövése volt. Chamberlain bedőlt Hitlernek, aki már a tárgyalóasztalnál túljárt az eszén. Chamberlain félreértelmezte Hitler szándékait, és egyáltalán nem figyelmeztette őt arra, hogy ha megszegi az ígéreteit, az súlyos következményekkel jár.

A történelem nem volt kegyes Neville Chamberlainhez. Ám e kritikák mélyén ott az igazi rejtély. Chamberlain még kétszer visszatért Németországba, és órákon át ült Hitlerrel szemtől szembe. Beszélgettek, vitatkoztak, együtt étkeztek, és közös sétákat tettek. Abban az időszakban a szövetséges hatalmak vezetői közül Chamberlain volt az egyetlen, aki érdemi időt töltött Hitlerrel. Alaposan megfigyelte a német vezér viselkedését.

„Amikor találkoztam vele, Hitler megjelenése és modora mindig azt jelezte, hogy »vihar közeleg«” – számolt be másik húgának, Hildának egy újabb németországi látogatás után. De aztán „búcsúzáskor két kézzel ragadta meg a kezem, amely gesztust csak azoknak tartotta fenn, akik iránt baráti érzéseket táplált”. Odahaza, Londonban Chamberlain a kabinetjének azt mondta, hogy „»Az épelméjűség hiányával« ugyan nem találkozott, de »az izgalom jeleivel annál inkább«”. Hitler nem volt őrült. Racionális volt, és „a végsőkig elszánt”: „[…] eltervezte, hogy mit akar, és azt meg is akarja kapni, ellenkezést pedig bizonyos ponton túl nem tűr.”

Chamberlain ugyanazon feltételezések mentén cselekedett, mint mindnyájan cselekszünk, ha igyekszünk kiismerni egy számunkra ismeretlen embert. Azt hisszük, hogy a személyes interakció során szerzett információink páratlanul értékesek. Sosem hagynánk a gyerekünket olyan bébiszitterre, akivel még nem találkoztunk személyesen. A vállalatok sem vesznek fel senkit látatlanban. Azt csinálják, amit Chamberlain tett: a szemébe néznek a jelöltnek, figyelik a viselkedését, a hozzáállását, és mindebből levonják a maguk következtetéseit.

A személyes találkozások során begyűjtött pluszinformációk azonban nem segítettek Chamberlainnek tisztábban látni Hitlert. Épp ellenkezőleg. Mi lehetett ennek az oka? Talán Chamberlain túl naiv volt? Meglehet. Külügyekben nem igazán volt tapasztalata. Egyik kritikusa később olyan paphoz hasonlította, aki először jár kocsmában, és nem tudja még, mi a különbség „az összeverődés és az összeverés között”.

Másoknak sem sikerült kiismerniük

De az effajta tapasztalatlanság nemcsak Chamberlainre volt jellemző, hanem Lord Halifaxre is, aki Chamberlain külügyminisztere lett. Halifax arisztokrata volt, a két háború között pedig India alkirálya. E minőségében briliáns tárgyalópartnere volt Mahátma Gandhinak. Halifaxben megvolt minden, ami hiányzott Chamberlainből: világias gondolkodású, tapasztalt, igen megnyerő férfi volt, egy igazi értelmiségi.

Halifax 1937 őszén Berlinbe utazott, és maga is találkozott a német vezérrel Berchtesgadenben. Ő volt a másik a brit hatalom köreiből, aki eltöltött némi időt a Führerrel. Találkozásuk nem csupán semmitmondó diplomáciai esemény volt. Az egész azzal kezdődött, hogy Halifax inasnak nézte Hitlert, és majdnem a kezébe nyomta a kabátját. Majd folytatódott ötórányi intenzív tárgyalással, amikor is Hitler igazán önmaga volt: duzzogott, üvöltözött, folyton elkalandozott, vádaskodott. Elmondta, mennyire gyűlöli a sajtót. Beszélt a kommunizmus gonoszságairól is.

„A tiráda közben »Halifax arcára – ahogy egy másik brit diplomata megfogalmazta – csodálkozás, undor és részvét elegye ült ki«.” Halifax öt napot töltött Németországban. Találkozott Hitler két legfontosabb miniszterével – Hermann Göringgel és Joseph Goebbelsszel. Hazatérve azt mondta, „hasznunkra volt, hogy felvettük a kapcsolatot” a német vezetéssel, ez vitathatatlan. Ez a diplomata dolga.

Halifax a személyes találkozójukon értékes információkhoz jutott Hitler jellemét illetően – bebizonyosodott számára, hogy a Führer erőszakos, könyörtelen, lobbanékony és csapongó. És hogy Halifax mindebből milyen végkövetkeztetést vont le? Arra jutott, hogy Hitler nem akar háborút, és nyitott a béketárgyalásokra. Halifaxet soha senki nem tartotta naivnak, a Hitlerrel való találkozás azonban őt is épp annyira összezavarta, mint Chamberlaint.

A brit diplomáciai körökből Nagy-Britannia németországi nagykövete, Nevile Henderson volt az, aki a legtöbb időt töltötte Hitler társaságában. Számos alkalommal találkozott a Führerrel, eljárt a gyűléseire. Az 1938. szeptember elején megtartott, hírhedt nürnbergi pártgyűlés után Henderson azt táviratozta Londonba, hogy Hitler annyira zavartnak tűnt, hogy „talán az elmebaj szélén táncol”. Hendersont nem babonázta meg Hitler. De azt vajon gondolta volna róla, hogy aljasak a szándékai Csehszlovákiát illetően? Nem! Henderson azt hitte, Hitler „épp úgy gyűlöli a háborút, mint mindenki más”. Tehát ő is tévesen ítélte meg a Führert.

Azok tévedtek a legnagyobbat, akik ismerték

A Chamberlain, Halifax és Henderson vaksága mögött munkáló rejtély egészen különleges. Ezek az egyébként intelligens és elszánt emberek nem vették észre, mikor csapják be őket. Vagyis Hitler nem mindenkit tudott becsapni, csak egyeseket. Ami érthetetlen, hogy épp azokat sikerült becsapnia, akiknél erre a legkevésbé számítottunk volna, míg azok az emberek, akikről azt hihetnénk, könnyen becsaphatók, világosan látták, hogy mi az igazság.

Winston Churchill például mindig is úgy vélte, hogy Hitler nem más, mint egy kétszínű gengszter. Soha egy pillanatra sem tartotta ennél többre. Chamberlain látogatásáról azt mondta, hogy ez volt „a legnagyobb ostobaság, amit valaha elkövettek”. De Churchill csak olvasott Hitlerről, sosem találkoztak.

Duff Cooper, Chamberlain kormányának egyik minisztere is azok közé tartozott, akiket nem tudott megtéveszteni a Führer. A találkozó után Cooper elborzadva hallgatta Chamberlain beszámolóját. Később, tiltakozása jeleként, ki is lépett a kormányból. Cooper talán ismerte Hitlert? Nem. Brit diplomáciai körökben egyetlen ember akadt – Halifax elődje, Anthony Eden –, aki találkozott is Hitlerrel, és jól is ítélte meg őt.

Na, és a többiek? Akiknek igazuk volt Hitler jellemét és szándékait illetően, azok ismerték őt a legkevésbé. Akik azonban tévedtek Hitlerrel kapcsolatban, hosszú órákon át beszélgettek vele. Persze mindez lehet a véletlen műve is. Lehet, hogy Chamberlain és csapata, valamilyen nem ismert oknál fogva elhatározta, hogy azt a Hitlert fogja látni, akit látni akart, függetlenül attól, hogy mit lát és hall. Csakhogy ugyanez a rejtélyes mintázat mindenütt felbukkan.

A fenti cikk Malcolm Gladwell Ismerős ismeretlenek - Mit érdemes tudni azokról, akikről semmit sem tudunk? című könyvének szerkesztett részlete.

Hogyan tudta lóvá tenni Fidel Castro a CIA-t egy egész emberöltőn át? Sokszor hibás eszközökkel és stratégiákkal igyekszünk megérteni, kiismerni azokat, akiket nem ismerünk. És, mivel nem tudjuk, hogyan beszéljünk az ismeretlenekkel, konfliktusok és félreértések özönét zúdítjuk magunkra. Ismerős ismeretlenek című kötetében Gladwell ismét szellemi kalandra hív, ellentmondásokkal teli utazásra a történelem, a pszichológia és a botrányok világába. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!
HVG Könyvek HVG Könyvek

Az alapjövedelem nem segély. Milyen előnyei lehetnek, és mik a kockázatai? - vélemény

A koronavírusjárvány okozta gazdasági fenyegetés következtében újra és újra felbukkan a garantált alapjövedelem ötlete. Az alábbiakban Martin Ford amerikai jövőkutató Robotok kora című könyvéből idézünk egy szerkesztett részletet, amely elsősorban a technológiai fejlődés szempontjából gondolja át az alapjövedelem fontosságát.

Most már tényleg a jogállamisághoz köthetik az EU-s pénzek kifizetését

Most már tényleg a jogállamisághoz köthetik az EU-s pénzek kifizetését

100-ból 96 esetben téved az arcfelismerő, állítja Detroit rendőrfőnöke

100-ból 96 esetben téved az arcfelismerő, állítja Detroit rendőrfőnöke

Fidesz-tag lett Menczer Tamás

Fidesz-tag lett Menczer Tamás