Már több száz embert megtanítottam zsonglőrködni. Egyetlen egyszerű titkot kell tudni hozzá: nem az a lényeg, hogy elkapjuk a labdát. Ha valakinek nem sikerül megtanulnia zsonglőrködni, annak mindig az az oka, hogy előrenyúl, előrelendül, hogy elkapja a következő labdát. Csakhogy amint előrelendül a leeső labdáért, már nincs is jó helyen ahhoz, hogy feldobja a következőt, és az egész folyamat megszakad.

Ezért csak egy labdával kezdünk. És azt még csak nem is kell elkapni: feldobjuk, leesik; feldobjuk, leesik; feldobjuk, leesik. Feldobjuk bal kézzel hússzor, és nézzük, ahogy leesik a földre – hússzor. Majd jöhet ugyanez jobb kézzel. A dobást gyakoroljuk. Előbb annak kell jól mennie. És ha a dobás már elég jól megy, a labda elkapása menni fog magától.

Kiderült ugyanis, hogy a zsonglőrtanoncoknak a dobás okozza a legnagyobb nehézséget. Feszélyezve érzik magukat attól, hogy feldobják a labdát, majd csak állnak, és nézik, ahogy a földre esik. Olyan mélyen bevésődött az eredmény iránti vágy, hogy ez az a pont, ahol egyesek fel is adják. Egyszerűen nem bírják elviselni, hogy ebben a folyamatban tudatosan figyelmen kívül kell hagyni az eredményt.

Akik kitartanak, azoknál a tanulás folyamata látványosan felgyorsul. Nagyjából negyedóra múlva már két labdával próbálkozunk: feldobjuk, feldobjuk, leesik, leesik. Két labda száll fel a levegőbe, két labda esik le a földre. Majd minden erőlködés nélkül áttérünk a következő lépésre: feldobjuk, feldobjuk, elkapjuk, elkapjuk. Megy ez! Nem okoz nehézséget, mert ott dobunk, ahol dobnunk kell – begyakoroltuk, és következetesen ugyanúgy csináljuk. A folyamat teljesen magától juttatott el minket ide. Ekkor következik az utolsó lépés: jöhet a harmadik labda.

A módszer nem mindig működik, de mindig jobban működik, mint bármelyik másik. A tevékenységünk lényege az eldobás. A labda elkapása már megy magától.

Hogyan kell baglyot rajzolni?

Az alábbi, ma már klasszikusnak számító mém egy régi, képregényrajzoláshoz készült kézikönyvből származik.

A vicc ebben az, hogy hiányoznak a köztes lépések. Mindenki tudja, hogyan kell oválist meg vonalat rajzolni. De senki nem tudja, hogyan kell megrajzolni a baglyot.

Ez a mém remekül rávilágít, mennyire szeretnénk megúszni a bizonytalanság fájdalmát. A cím pontos instrukciókat ígér – akárcsak az élet. De – akárcsak az élet – a cím hazudik nekünk. A fontos feladathoz sosem kapunk meg minden instrukciót. A szívünknek kedves munka jutalma éppen az a tény, hogy semmi sem garantált, hogy nincs kitaposott út, hogy sosem lehetünk biztosak benne, hogy jó az, amit csinálunk, és lesz eredménye.

Ez a tevékenység a dobásról szól, nem az elkapásról. A kezdetről, nem a végről. A tökéletesítésről, nem a tökéletességről. Biciklizni sem kézikönyvből tanulunk meg. És baglyot rajzolni sem tudunk majd a fentiek alapján.

Kell-e bátorság az alkotómunkához?

Annyira fontos nekünk a választott területünk, hogy vállaljuk a vezető szerepet, és a színpad közepén vagy a billentyűk mögött állva azt mondjuk: „Tessék! Ezt én csináltam.” Egyeseknek ez a pillanat, amikor megítéltetünk – amikor imposztorként azt gondoljuk, hogy lelepleződünk –, egyszerűen kibírhatatlan.

Ezért tesznek le sokan az alkotó életről, mondanak le az önzetlenség esélyéről, a problémamegoldás lehetőségéről. Vagy ha mégis belevágnak, akkor is csak óvatosan művelik, és úgy tesznek, mintha a kreatív alkotás valami kényes bűvésztrükk lenne, a múzsa ajándéka. Ha muszáj is kreatívan alkotniuk, igyekeznek csak oda-odapislantva csinálni. Nem mernek a varázslatnak egyenesen a szemébe nézni.

Micsoda butaság! Nem kell ennek így lennie. Nem kell arra várnunk, hogy kiválasszanak, és nem kell ölbe tett kézzel reménykednünk, hogy egyszer csak ráérzünk, mi is a hivatásunk. És végképp nem kell hinnünk a varázslatban ahhoz, hogy varázsolni tudjunk. Ehelyett másolhatjuk az előttünk járó, sikeres alkotók folyamatát. Járhatunk nyitott szemmel az úton, nyugodtan bízhatunk a folyamatban és önmagunkban, és elhihetjük, hogy képesek leszünk kihozni magunkból a legjobbat.

Ez a mi nagy esélyünk, hogy jobbá tegyük a dolgokat. A kreatív, alkotói létet mi választjuk magunknak, és a kreativitás ragályos.

A fenti cikk Seth Godin Az alkotás rutinja című könyvének szerkesztett részlete.

Gondolatébresztő történeteivel Seth Godin marketingszakértő provokatív igazságokat tár elénk, hogy felismerjük: a fejlődés, kapcsolódás, szolgálat és merészség minden eddiginél nagyobb szerephez jut a kreatív energiák mozgósításában. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.