Oroszország nem épp a boldogságáról híres. Ha Oroszországra gondolunk, elsősorban Putyin és a szovjet múlt jut eszünkbe, esetleg az irodalmi örökség. Nemrég Moszkvát a világ legbarátságtalanabb városának választották, és az orosz gyerekeket állítólag arra tanítják, hogy ne mosolyogjanak az iskolában. De lehetséges, hogy a nyugati világ teljesen félreérti az oroszokat?

Kszenyija egy barátom barátja Cseljabinszkből, az Urál hegységből, és ő ismertetett meg az azart gondolatával. Nem olyan értelemben boldogság, ahogy mi gondolnánk, legalábbis nem a szó hurráoptimista értelmében, hanem az izgalom, a feltüzeltség, és ami még fontosabb, a szenvedély öröme.

„Például az azart szót használod, ha játék közben nem bírsz magaddal, amikor tetőfokára hág az izgalom – mondja Kszenyija. – Az efféle izgalmakkal azonosítják. De Oroszországban nagyon is fontos része a boldogságnak. Nagyon érzelmes nép vagyunk, sok érzelmi döntést hozunk, csukott szemmel, a szenvedélyeink hatására.”

Az azart várakozás az örömre: az az édes fájdalom, amikor valaminek a küszöbén toporgunk. Sok orosz ezért veti bele magát akkora szenvedéllyel az életbe, ebből pedig mind tanulhatunk. Mint közismert, Winston Churchill így jellemezte Oroszország anyuskát: „Oroszország egy rejtvénybe, egy titok belsejébe csomagolt találós kérdés”, vagy ahogy Kszenyija fogalmaz:

„Oroszország kemény ország, ezért különleges módokat találtunk arra, hogy élvezhessük."

Úgy véli, az emberekben sok tévképzet él az oroszokról. "Azt hiszik, mindenki kegyetlen, ugyanolyan, mint a kormányunk. Pedig nem. Sérült lelkek vagyunk, kedves, különleges nép, akikkel rosszul bánik az állam.” Az orosz mentalitás nem mentes a fanatizmustól sem: „Olyanok vagyunk, mint a csótányok, bármit túlélünk – és megtanultunk hálát adni azért, amink van. Sok orosz számára nincs választás.”

"Nem mindennapi boldogság"

A Szovjetunióban a ruhát, ételt, de még a lakásokat is jegyre osztották. „Szó szerint kiszórták a dolgokat a tömegbe – idézi fel Kszenyija –, és az emberek hálásak voltak, mert kaptak valamit. Bármit. Nem volt semmink. Ezért abból kellett megélnünk, amink volt.”

Ebből a talajból nem mindennapi boldogság sarjadt – az azart érzése, ami hőforrásként szolgál, amikor csak szükséged van rá, hogy életben tartson. Oroszország történelmileg nagyon családközpontú, a tradicionálisan ezzel járó patriarchátussal. „A kislányok teljesen világos üzenettel nőttek fel: »Légy feleség. Mindig legyen finom étel a konyhádban, mire a férjed hazajön: főzz borscsot, szeretkezz és szülj gyerekeket« – mondja Kszenyija. – A férfiaknak azt mondták: »Legyen munkád, egy rendes házad, jó feleséged és gyerekeid.«”

Aztán az 1990-es években összeomlott a Szovjetunió, és az emberek kezdtek többre vágyni. Autók, pénz, házak… mindenből többet! Mindenki fiatalon kezdett dolgozni, és olyan keményen hajtott, ahogy csak tudott, hogy előrébb jusson. Kszenyija úgy magyarázza, hogy csak a cél számít, ahelyett, hogy élveznék az odavezető utat. Úgyhogy ez az orosz boldogságideál nem egy nyugodt, elégedett, kiegyensúlyozott eszményt ápol, hanem arról szól, hogy ragadjuk meg két kézzel az öröm röpke pillanatait.

Konyhai és vonatbeszélgetések

A poszigyelki szó konyhai beszélgetéseket jelent - barátokkal, családtagokkal körülülni a konyhaasztalt és beszélgetni mindenről és mindenkiről. Érthető, a közeli kapcsolatok barátokkal, rokonokkal, a gyakori találkozás és a nyitott eszmecsere a világ összes releváns kutatása szerint a boldogság központi eleme. Épp csak Oroszországban a beszélgetés gyorsan felhevül.

„Amíg a britek ügyesen csevegnek, udvariasak, bla-blabla… – ezt a kezét „tátogatva” és szemforgatással érzékelteti –, addig az oroszok rögtön belevetik magukat. Természetesen alkohollal.” Az alkohol kétesélyes boldogságbefolyásoló eszköz, de ha ügyesen használják, kulcsfontosságú lehet az ismerkedésben és… szóval abban, hogy jól sikerüljön az éjszaka.

A szerkesztőm rimánkodott, hogy hangsúlyozzam ki, az alkohol határozottan NEM lehet a jó közérzet alapja. Ha az lenne, az oroszok mind kicsattanó egészségnek örvendenének. Alkoholfogyasztásban folyamatosan a világ élvonalába tartoznak, az Oxfordi Egyetem kutatása szerint egy átlagos orosz évi 20 liter vodkát iszik. Az ivás annyira mélyen része a kultúrának, hogy külön szó van a többnapos ivászatra (zapoj).

A „konyhai beszélgetésen” kívül Kszenyija egy másik orosz jelenség iránt is nagyon lelkes: ezek a „vonatbeszélgetések” (razgovori v pojezgye). Oroszország annyira nagy, hogy akár hét napig is vonatozhatsz benne egyhuzamban, miközben áthaladsz tizenegy különböző időzónán. Mindenki együtt utazik a fülkékben, megosztoznak az ennivalón és beszélgetnek - az út végén pedig sokszor barátokként szállnak le.

A szenvedések "haszna"

hvgkonyvek.hu

Az apró szenvedések – például végigmenni a napi elintéznivalók listáján – dopaminfröccsöt szabadítanak fel, és úgy érezzük tőle, hogy elértünk valamit. De az a meglátásom, hogy az oroszok mindezt új szintre emelték. Amikor Kszenyija honfitársai megérkeznek úti céljukhoz, sokan közülük más lehetőséget keresnek a szenvedésre és a hőségre – például egy orosz szaunában, vagyis banyában.

Sok orosz számára a banya létfontosságú a boldogsághoz, és hozzátartozik a heti programhoz: van, aki minden vasárnap elmegy, hogy felkészüljön az előtte álló hétre, és a dolgozók még banya-értekezleteket is tartanak a 100 °C-ban. Skandináviában élve nekem is volt jó pár szaunaélményem, de az orosz változatban úgy tűnik, kötelező elem a „szenvedés”.

Az izzadás mellett az oroszok esznek-isznak is a szaunában, és „vadul csapkodják magukat nyírfavesszővel, mielőtt kimennek, hogy meghemperegjenek a hóban”. „A látogatók gyakran elszörnyedve kiáltanak fel, amikor látják: »Miért csapkodod magad, hogy azután kimenj a hidegbe?« – mondja Kszenyija. – De ez kulturális vonás. A történelmünkből és a vallásunkból fakad. Ahol felnőttem, végig kellett állni a misét, szék nem volt, karácsonykor és húsvétkor pedig az egész estét a templomban kellett töltenünk. A nagyim nyolcvanéves, de még mindig hetente kétszer negyven percet gyalogol, hogy elmenjen a templomba. Szenvedni akar, hogy kiérdemelje mindazt, amije van.”

Az emberi lélek erős. És lehet – de csak lehet –, hogy ez a hév, ez a tűz, ez az azart mindannyiunkban megvan. Beszélgess mélyen, igyál szabadon [ez nem kötelező: A szerk.], és kapaszkodj bele mindenbe, amit az élet hoz. Lehet, hogy az azart segít felszínen maradnunk, túlélni a szenvedéseinket, hogy kiérdemeljük a boldogságot.

A fenti cikk Helen Russell Boldogságatlasz című könyvének szerkesztett részlete.

Állandóan gürcöl, nincs ideje magára, és még csak nem is élvezi a munkát? Helen Russell – az Egy év a világ legboldogabb országában szerzője – új könyvében feltárja 30 nemzet boldogságreceptjét, és segít megtalálni a legmegfelelőbbet az örömteli mindennapokhoz. A Boldogságatlaszt itt rendelheti meg kedvezménnyel.