Tetszett a cikk?

Arculatterv: Robert Parso / Stupidesign, 2005.

Arculatterv: Robert Parso /
Stupidesign, 2005.
Már közhelynek számít, hogy a pozsonyi Szlovák Nemzeti Galéria (SZNG) bátor kiállításokkal vonzza mind a hazai, mind a régió galérialátogatóit. Szlovákiában az 1980-as és 1990-es évek fordulóján fogalmazódtak meg éles bírálatok a nemzeti -- vagy ha úgy tetszik: nacionalista -- modern szlovák művészet prekoncepciója elméletének kidolgozóival, valamint az ezt érvényesítő galériákkal szemben. A bezárkózást és a komplexusokkal terhelt szakmai magatartást a közép-európai polifonikus művészeti modellel ajánlották felváltani, amelyben a nemzeti kizárólagosság háttérbe szorul. Ján Abelovsky, az akadémia műtörténésze volt, aki az új elmélet érvényesítésével felülírta a XIX. század utolsó harmadának és a XX. század első felének szlovákiai művészettörténetét. A kiállítási gyakorlatban egy évtized múltán kezdtek érvényesülni ezek a szempontok, elsőként az SZNG nagy értékelő tárlatain. Közben egy új, Európa számos egyetemét megjárt csapat kapott lehetőséget a galériában, hogy friss szemléletével hozzájáruljon a szlovákiai műtörténetírás és az intézmény eurokompatibilitásához. Három évvel ezelőtt a Ludovít Fulla-életmű-kiállítás egyik váratlan eleme a korábban szentségként kezelt Fulla-mítosz felülvizsgálata volt. Azóta is szüntelenül folyt a kutatás, hogy a szlovákiai művészet befogadását és megítélését mindmáig kísérő mítoszokat, féligazságokat és elfogultságokat egy átfogó kiállításon tárhassák a nagyközönség elé. Most ősszel eljött a várva várt pillanat.

Pozsonyi viszonyok között rendhagyónak számít az az intézményi szolidaritás, amely e méreteiben is rendkívülinek minősíthető projekt megvalósításában tapasztalható. Most első ízben működik együtt az SZNG és a Szlovák Nemzeti Múzeum (SZNM). A Szlovák mítosz kiállítás több olvasatot is kínál, meghatározó eleme azonban az Abelovskytól származó tárlatindító idézet, amely a két világháború közötti szlovák művészetet provinciálisnak, anakronisztikusnak és nacionalistának nevezi, amiért az még az 1930-as években is a nemzeti gondolat és narrativitás fogságában vesztegelt.

A rendezők nagy kockázatot vállaltak, mert már a kiállítást kísérő tárlatvezetőben Aurel Hrabusicky, a koncepciót kidolgozó kurátor tanulmánya, valamint a tárlat reklámarculata is a demitizálást előlegezte meg a nézők számára. Ha a meghívóra vagy az SZNG és SZNM épületére tekintünk, akkor a homlokzaton Sandro Botticelli Vénuszát láthatjuk, arcán a sportrajongók elválaszthatatlan kellékével, az arcfestéssel: Szlovákia címerével.

Egy nemzet mítoszát meghirdető kiállítás hallatán a közönség elvárása főképpen két lehetséges értelmezési alternatíva mentén oszlik meg. Az egyik a nemzet géniuszának, a nemzet kultúrájának és művészetének fenséges, mindenkit meggyőző és elragadó bemutatását várja el, a másik pedig a fejéhez kap, mert anakronizmusnak tartja, hogy egy európai uniós tagállam fővárosi intézménye éppen az egységesülési folyamat kezdetén a nemzeti gondolat, a nemzeti identitás, a művészet nemzeti mítoszát teszi kiállítása témájává. Ezúttal azonban mindkét csoport megtalálja számítását, de kellőképpen fel is háborodhat a látottak alapján. A szlovák kurátorok ugyanis Paul Ricoeurrel értettek egyet, aki már évekkel ezelőtt megfogalmazta, hogy a demitizálásnál sokkal fontosabb a mítosz szimbolikus tartalmának kisajátítása. Ez a gondolat vált a hatalmas méretű, az Esterházy-palota két emeletét és alagsorát, valamint az SZNM központi épületének földszintjét elfoglaló kiállítás mottójává.

Hogy mindez az anyagban is tükröződjék, lemondtak a szlovák művészeti mítosz kronologikus fejlődésének felvázolásáról és a hagyományos modernista white cube típusú kiállításról. Helyébe a kisebb tematikai egységekre bontott „kiállítás a kiállításban” elvet állították. A képzőművészeti anyagot az egyes témáknak -- mint a plebejusság és szorgalom, a szlovák család/szent család vagy a Szlovákia mint „a szláv Tahiti” -- megfelelően a párhuzamos fotóművészeti remekekkel, iparművészeti, népművészeti tárgyakkal, valamint filmmel és építészettel társították. De nem mellőzték a korabeli kisnyomtatványokat, tipográfiát, sajtót, reklámot, a közéletben megjelenő vizuális elemeket, így a zászlókat, plakátokat vagy a díszokleveleket sem. E komplex vizuális kultúraszemlélet tette lehetővé, hogy a korábban kizárólag műtörténeti szempontok alapján értékelt alkotások új életre keljenek az új kontextus jóvoltából. A szlovák mítosz megjelenítésében a természet, a táj, a hegyek, a hegyi pásztorok, a népviselet, a szláv anya, a kemény munka és a kocsma dominál. Kizárólag a vidéki környezet tematizálódik a nemzeti szellemiség letéteményeseként, a városi zsánereket hiába keressük. Az urbánus művészeti narratíva ugyanis a nem szlovák -- így a magyar, a zsidó, a német és a cseh művészek -- számára volt prioritás, ők éltek ebben a társadalmi közegben. A téma elsődlegessége miatt olyan korok és művészek alkotásai kerültek egymás közelébe, amelyekkel ez korábban csak fővesztés terhe alatt lett volna elképzelhető. Így válik immár tagadhatatlanná, hogy a nemzeti művészeti mítosz alappillérei politikai és társadalmi rendszerektől függetlenül érvényesültek. Kissé eltérő hangsúllyal, de azonos szerepet töltöttek be az első Csehszlovákia korában, mint a háború alatti szlovák államban, valamint a szocialista realizmus korszakában -- mindig az ideológia kommunikálásának segédeszközeivé váltak. Példa erre Martin Benka festészete, amely a szlovák mítosz vizualizálásában hidat teremtett a tisói fasiszta szlovák állam és a szocialista (Cseh)Szlovákia művészete között.

Minden nemzet művészetéből összeállítható egy ilyen kegyetlen tükörkép, ehhez elsősorban önreflexió kell, az, hogy egy nemzet műtörténészei szembesülni merjenek a korábban idealizáló művészetszemlélettel, s például anakronisztikusnak minősítsék az ujjongó folklorizálást. Mindenképpen figyelemre méltó ez egy alig csak tinédzserkort megélt állam esetében, amely nemrég még az országteremtés, a kulturált nemzetté válás küzdelmét vívta meg -- számos negatív mellékjelenség kíséretében. A tárlat nem tagad, de nem is mitizál, hanem leleplezi a mítosz szlovákiai képzőművészeti variánsát: egyfelől kritikátlan kiszolgálását, másfelől kíméletlen bírálatát a kortárs színtéren. De nem hallgatja el a mítosz pozitív társadalom-, történetitudat-, kultúra- és művészetformáló hatását sem. (A kiállítás az SZNM-ben december 3-ig, az SZNG-ben 2006. február 28-ig tekinthető meg.)

Hushegyi Gábor

(Műértő - 2005. november)

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Mégis lesz gyermekfelügyelet hétfőtől az óvodákban és az iskolákban

Mégis lesz gyermekfelügyelet hétfőtől az óvodákban és az iskolákban

Liu Shaoang világbajnok 500 méteren

Liu Shaoang világbajnok 500 méteren

„Csodálatos érzés”: Kinyitottak a mozik New Yorkban

„Csodálatos érzés”: Kinyitottak a mozik New Yorkban