Arculatterv: Robert Parso / Stupidesign, 2005.

Arculatterv: Robert Parso /
Stupidesign, 2005.
Már közhelynek számít, hogy a pozsonyi Szlovák Nemzeti Galéria (SZNG) bátor kiállításokkal vonzza mind a hazai, mind a régió galérialátogatóit. Szlovákiában az 1980-as és 1990-es évek fordulóján fogalmazódtak meg éles bírálatok a nemzeti -- vagy ha úgy tetszik: nacionalista -- modern szlovák művészet prekoncepciója elméletének kidolgozóival, valamint az ezt érvényesítő galériákkal szemben. A bezárkózást és a komplexusokkal terhelt szakmai magatartást a közép-európai polifonikus művészeti modellel ajánlották felváltani, amelyben a nemzeti kizárólagosság háttérbe szorul. Ján Abelovsky, az akadémia műtörténésze volt, aki az új elmélet érvényesítésével felülírta a XIX. század utolsó harmadának és a XX. század első felének szlovákiai művészettörténetét. A kiállítási gyakorlatban egy évtized múltán kezdtek érvényesülni ezek a szempontok, elsőként az SZNG nagy értékelő tárlatain. Közben egy új, Európa számos egyetemét megjárt csapat kapott lehetőséget a galériában, hogy friss szemléletével hozzájáruljon a szlovákiai műtörténetírás és az intézmény eurokompatibilitásához. Három évvel ezelőtt a Ludovít Fulla-életmű-kiállítás egyik váratlan eleme a korábban szentségként kezelt Fulla-mítosz felülvizsgálata volt. Azóta is szüntelenül folyt a kutatás, hogy a szlovákiai művészet befogadását és megítélését mindmáig kísérő mítoszokat, féligazságokat és elfogultságokat egy átfogó kiállításon tárhassák a nagyközönség elé. Most ősszel eljött a várva várt pillanat.

Pozsonyi viszonyok között rendhagyónak számít az az intézményi szolidaritás, amely e méreteiben is rendkívülinek minősíthető projekt megvalósításában tapasztalható. Most első ízben működik együtt az SZNG és a Szlovák Nemzeti Múzeum (SZNM). A Szlovák mítosz kiállítás több olvasatot is kínál, meghatározó eleme azonban az Abelovskytól származó tárlatindító idézet, amely a két világháború közötti szlovák művészetet provinciálisnak, anakronisztikusnak és nacionalistának nevezi, amiért az még az 1930-as években is a nemzeti gondolat és narrativitás fogságában vesztegelt.

A rendezők nagy kockázatot vállaltak, mert már a kiállítást kísérő tárlatvezetőben Aurel Hrabusicky, a koncepciót kidolgozó kurátor tanulmánya, valamint a tárlat reklámarculata is a demitizálást előlegezte meg a nézők számára. Ha a meghívóra vagy az SZNG és SZNM épületére tekintünk, akkor a homlokzaton Sandro Botticelli Vénuszát láthatjuk, arcán a sportrajongók elválaszthatatlan kellékével, az arcfestéssel: Szlovákia címerével.

Egy nemzet mítoszát meghirdető kiállítás hallatán a közönség elvárása főképpen két lehetséges értelmezési alternatíva mentén oszlik meg. Az egyik a nemzet géniuszának, a nemzet kultúrájának és művészetének fenséges, mindenkit meggyőző és elragadó bemutatását várja el, a másik pedig a fejéhez kap, mert anakronizmusnak tartja, hogy egy európai uniós tagállam fővárosi intézménye éppen az egységesülési folyamat kezdetén a nemzeti gondolat, a nemzeti identitás, a művészet nemzeti mítoszát teszi kiállítása témájává. Ezúttal azonban mindkét csoport megtalálja számítását, de kellőképpen fel is háborodhat a látottak alapján. A szlovák kurátorok ugyanis Paul Ricoeurrel értettek egyet, aki már évekkel ezelőtt megfogalmazta, hogy a demitizálásnál sokkal fontosabb a mítosz szimbolikus tartalmának kisajátítása. Ez a gondolat vált a hatalmas méretű, az Esterházy-palota két emeletét és alagsorát, valamint az SZNM központi épületének földszintjét elfoglaló kiállítás mottójává.

Hogy mindez az anyagban is tükröződjék, lemondtak a szlovák művészeti mítosz kronologikus fejlődésének felvázolásáról és a hagyományos modernista white cube típusú kiállításról. Helyébe a kisebb tematikai egységekre bontott „kiállítás a kiállításban” elvet állították. A képzőművészeti anyagot az egyes témáknak -- mint a plebejusság és szorgalom, a szlovák család/szent család vagy a Szlovákia mint „a szláv Tahiti” -- megfelelően a párhuzamos fotóművészeti remekekkel, iparművészeti, népművészeti tárgyakkal, valamint filmmel és építészettel társították. De nem mellőzték a korabeli kisnyomtatványokat, tipográfiát, sajtót, reklámot, a közéletben megjelenő vizuális elemeket, így a zászlókat, plakátokat vagy a díszokleveleket sem. E komplex vizuális kultúraszemlélet tette lehetővé, hogy a korábban kizárólag műtörténeti szempontok alapján értékelt alkotások új életre keljenek az új kontextus jóvoltából. A szlovák mítosz megjelenítésében a természet, a táj, a hegyek, a hegyi pásztorok, a népviselet, a szláv anya, a kemény munka és a kocsma dominál. Kizárólag a vidéki környezet tematizálódik a nemzeti szellemiség letéteményeseként, a városi zsánereket hiába keressük. Az urbánus művészeti narratíva ugyanis a nem szlovák -- így a magyar, a zsidó, a német és a cseh művészek -- számára volt prioritás, ők éltek ebben a társadalmi közegben. A téma elsődlegessége miatt olyan korok és művészek alkotásai kerültek egymás közelébe, amelyekkel ez korábban csak fővesztés terhe alatt lett volna elképzelhető. Így válik immár tagadhatatlanná, hogy a nemzeti művészeti mítosz alappillérei politikai és társadalmi rendszerektől függetlenül érvényesültek. Kissé eltérő hangsúllyal, de azonos szerepet töltöttek be az első Csehszlovákia korában, mint a háború alatti szlovák államban, valamint a szocialista realizmus korszakában -- mindig az ideológia kommunikálásának segédeszközeivé váltak. Példa erre Martin Benka festészete, amely a szlovák mítosz vizualizálásában hidat teremtett a tisói fasiszta szlovák állam és a szocialista (Cseh)Szlovákia művészete között.

Minden nemzet művészetéből összeállítható egy ilyen kegyetlen tükörkép, ehhez elsősorban önreflexió kell, az, hogy egy nemzet műtörténészei szembesülni merjenek a korábban idealizáló művészetszemlélettel, s például anakronisztikusnak minősítsék az ujjongó folklorizálást. Mindenképpen figyelemre méltó ez egy alig csak tinédzserkort megélt állam esetében, amely nemrég még az országteremtés, a kulturált nemzetté válás küzdelmét vívta meg -- számos negatív mellékjelenség kíséretében. A tárlat nem tagad, de nem is mitizál, hanem leleplezi a mítosz szlovákiai képzőművészeti variánsát: egyfelől kritikátlan kiszolgálását, másfelől kíméletlen bírálatát a kortárs színtéren. De nem hallgatja el a mítosz pozitív társadalom-, történetitudat-, kultúra- és művészetformáló hatását sem. (A kiállítás az SZNM-ben december 3-ig, az SZNG-ben 2006. február 28-ig tekinthető meg.)

Hushegyi Gábor

(Műértő - 2005. november)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
 A Fidesz a "közérdekű" építkezések környékéről is kipaterolná az önkormányzatokat

A Fidesz a "közérdekű" építkezések környékéről is kipaterolná az önkormányzatokat

Ötmillió forintos büntetést kapott a Ferencváros

Ötmillió forintos büntetést kapott a Ferencváros

Ashley Graham nem szégyelli terhességi csíkjait

Ashley Graham nem szégyelli terhességi csíkjait

A fiatalok szavazatai vetettek véget a kétpártrendszernek Írországban

A fiatalok szavazatai vetettek véget a kétpártrendszernek Írországban

Ellopott két Lamborghinit pár tinédzser, aztán egymásnak mentek a piros lámpánál

Ellopott két Lamborghinit pár tinédzser, aztán egymásnak mentek a piros lámpánál

Több kilométeres a torlódás az M0-s út északi részén

Több kilométeres a torlódás az M0-s út északi részén