szerző:
Műértő

Idősebbek talán emlékeznek még Eldar Rjazanov szovjet rendező 1975-ös filmjére, A sors iróniájára. Szilveszter éjjelén, bevodkázva, a kötelező gőzfürdő után Zsenya rossz gépre száll, és Moszkvát összekeveri Leningráddal (ma Szentpétervár). Mindkét városban létezik ugyanolyan nevű utca, amit bediktál a taxisnak, pont úgy néz ki a lakótelep, a ház, a lift, az ajtó, sőt még a kulcs is illik a zárba, és a villanykapcsoló is ugyanott van.

Ez a klasszikus, szerepcserés vígjáték – mely merésznek számított a Szovjetunióban, hiszen kifigurázta a házgyárak (meg a rendszer) sematizmusát – arrafelé ma is ugyanolyan népszerű, mint annak idején volt, a televízió minden szilveszterkor levetíti. De vajon mennyire más a panel ma, és mennyire más – nem Moszkvában, hanem Debrecenben?

A MODEM 2019-es kiemelt tárlata Debrecen és a régió elsősorban paneles technológiával épült lakótelepeit kutatja interdiszciplináris módszerekkel, a tudomány, az építészet és a képzőművészet eszközeivel, a város lakosságának megszólításával – áll a falszövegen.

De nem csupán erről van szó. Amikor a panel szóba kerül, mindig az a legfőbb kérdés, hogy az egykori keleti blokk városképi arculatát a mai napig jelentősen meghatározó lakótelepi (társas)házak milyen hatással vannak – voltak és lesznek – társadalmunkra, az egyénre, érzékszerveinkre, gondolkodásmódunkra. Hogyan élünk ezekben a lakásokban? Létezik-e lakótelepi vagy panelidentitás?

Természetesen létezik – ahogy más a kisvárosi, a falusi vagy a VII. kerületi gangos identitás is.

Susanne Hopf és Natalja Meier: Privát panel, 2004

A kiállítás egyszerre kívánja feltárni a lakótelepek, főképp a paneles építkezés sajátosságait; hogyan, milyen igényre válaszul alakultak ki paneltípusok és típuspanelek. Interjúkon, szociológiai kutatásokon és kortárs alkotásokon keresztül illusztrálja, hogy milyen az élet a panelben. Alapkérdés, hogy az előre gyártott vasbeton elemekből készült épülettömb milyen esztétikával bír, hogyan alakítja a szerkezet a belső élettereket. Mennyire lehet egyedi, változatos egy ilyen otthon? Milyen karakterek jelennek meg ebben a környezetben? Maga a lakótelep hogyan jelenik meg a művészi alkotásokban? Vélhetnénk, viszonylag ritkán. Hiszen egy tízemeletes, jellegtelen betontömb nem vonzó téma.

Ám ennek ellentmond a kiállítás, melyen hajlított-hegesztett, alaprajzokat jelképező fémplasztikák, videoinstallációk, festmények, grafikák, fotók is szerepelnek. Külföldről elsősorban szlovák, cseh, lengyel és valamikori keletnémet identitású művészek érkeztek Debrecenbe alkotásaikkal. Néhány ismert nemzetközi alkotó: Pawel Althamer, Andreas Fogarasi, Cyprien Gaillard, Józef Robakowski, Julita Wójcik.

Süli-Zakar Szabolcs kurátor munkatársaival pár hónapja felhívást tett közzé: „Hozz fotót a panelről, a panelből! Ha szívesen megosztanád paneles emlékeid képekben, vagy megmutatnál érdekes pillanatokat a panelből, hozd el a fotódat a nyitónapra. A kiállításhoz örömmel veszünk minden felvételt, pillanatot, emlékképet, ami azt mutatja, milyen volt vagy milyen most a panelben.” Legyen szó lakásról, lépcsőházról, liftről vagy a lakótelepről, minden személyes emléknek örültek. A fotók mellé a felvételek történeteit is várták. A megnyitó délutánján a fényképet és történetét mindenki maga rakhatta fel a kiállítótérben.

A közönségszavazás eredményhirdetése, a díjátadó, a kerekasztal (melyen a kurátor Golda János és Kovács Péter építész, valamint Czibere Ibolya szociológus cserélt eszmét) és a tárlatvezetés mellett még panel slam poetry verseny és koncert is belefért a nap programjába.

Julita Wójcik: A XXX-lecia PRL (a Lengyel Népköztársaság 30 éve) lakótelep, 2007

A magyar lakosság csaknem egyötöde él ma panelépületben, és alig találni olyan városi polgárt, aki valaha ne lakott volna ilyen házban. Nem kevesen többfélében is; és ezek jelentősen különbözhettek egymástól minőségben, belső elrendezésben, lakóközösségben vagy infrastruktúrában.

Hogy szükség volt-e panelekre? Kétségtelenül, bár utólag ezt sokan rossz megoldásnak tartják. De akkor, a komfort nélküli házakban élő, falvakból elszármazott, olykor nincstelenekből verbuválódó munkások – valaha létezett ez a fogalom – bizony örültek ezeknek a mai szemmel igénytelen, ám összkomfortos lakásoknak. A háború akkora pusztítást végzett elsősorban Budapest lakóépület-állományában, hogy új lakásokat kellett építeni, megszüntetendő a társbérleteket, és a vidékről a városokba áramló tömegeknek is elfogadható életkörülményeket kellett teremteni. Hogy ez milyen minőségben történt, más kérdés. Ahogy Ferkai András Lakótelepek című könyvében (Városháza kiadó, 2005) írja: „A házak méretét és helyzetét sokkal inkább a kivitelező szempontjai, mint építészeti vagy urbanisztikai megfontolások határozták meg, például szempont volt az is, hogyha a daru áthelyezése pénzbe kerül és lassítja az építkezést.”

Tévedés azt hinni, hogy csak a keleti tömb országaiban épültek házgyárak és panelnegyedek – megtörtént ez Ausztriában és Dániában is, más mennyiségben, környezetben és infrastruktúrával. Tehát alapvetően nem a technikával volt baj. A módszer mégis a keleti blokkban volt a legelterjedtebb. Akadnak, akik szerint politikai nyomásra kellett a szovjet házgyárakat és építési módot utánozni – bár arra nem a Szovjetunió kötelezte az építőket, hogy rossz minőségben építsenek otthonokat, legfeljebb a tervteljesítés kényszere.

Cyprien Gaillard: Desniansky Raion, 2007

Az uniformizált lakásokat az elmúlt több mint negyven évben lakóik folyamatosan alakították, változtatták. A kiállítás egyik témája, hogy ezek a személyes történetek, tárgy-, berendezés- és bútorcserék a panelben töltött évtizedek alatt miként rakódtak egymásra. Az előkészületek során sokakat megkérdeztek: elköltöznének-e a panelből, és ha igen, hova? Húsz százalékuk vágyott más – mondjuk kertes, családi házas – létformára, a többség azonban ismét panelbe költözött volna tovább. Megszokták a panelházakat, az ottani szorosabb közösséget. Ezt illusztrálva a tárlat elején egy panellakás-enteriőrbe léphetünk, melyben a jellegzetes bútorokat fekete-fehér falrajzok helyettesítik.

Hazánkban közel 788 ezer lakás található panelépületben. Arányaiban nem Budapesten élnek a legtöbben panelben, hanem azokban a vidéki városokban, ahol a hatvanas években nagyobb mértékű iparosítás kezdődött.

De mi lesz a lakótelepek sorsa? Érdemes-e időt, pénzt és energiát fektetni megmentésükbe? Bár több helyen elkezdődött a tatarozás, legtöbbször a megemelt közös költségek sem fedezik a magas épületek százmilliós összegű felújítását. Energiatakarékossá alakítás, színezés, egyedivé varázslás itt-ott zajlik, de valójában nem sejthető, mi történik e házakkal 20-30 év múlva. Hova költöznek majd az ott élők, ha bontásokra kerül sor, mert elfárad a vasbeton? Az elmúlt 5-6 évben két és félszeresére szökött fel a panelek ára. Ma egy átlagos panellakás Budapesten annyiba kerül, mint 10 éve egy kisebb kertes villa Budán. Ekkora felértékelődés esetén lerombolásról szó sem lehet. Időközben változott az otthonok belső és külső képe is. Nemcsak a bútorokat cserélték ki, hanem néhol megkezdték a belső falak elbontását is.

Az időjárásváltozás következtében megjelentek a klímaberendezések. Ez annak idején eszükbe sem juthatott a tervezőknek. Időközben új szerepet kaptak az erkélyek is, amelyeket sokáig csak létrák, biciklik vagy lomok tárolására használtak. Beépítésük sokszor csak rontott az épületek külső képén, hiszen ahány tulajdonos, annyiféle megoldás. Néhol azonban immár valóban erkélynek használják a csöppnyi szabad teret, virágokkal, teraszbútorokkal. (Megtekinthető november 17-ig.)
Elek Lenke

(Megjelent a Műértő 2019 szeptemberi lapszámában)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Az alábbi képeken látható emberekben egy közös: nem léteznek

Az alábbi képeken látható emberekben egy közös: nem léteznek

A "halálból" visszatért korallokat fedeztek fel, a kis polipok kifejlesztettek egy túlélési stratégiát

A "halálból" visszatért korallokat fedeztek fel, a kis polipok kifejlesztettek egy túlélési stratégiát

Több mint 600 millióval kellett megsegíteni a veszprémi kézilabdát

Több mint 600 millióval kellett megsegíteni a veszprémi kézilabdát

Nem lett többsége Farkas Flóriánéknak az országos roma önkormányzatban

Nem lett többsége Farkas Flóriánéknak az országos roma önkormányzatban

Halottá nyilvánították, nem tud hazatérni egy magyar férfi Amerikából

Halottá nyilvánították, nem tud hazatérni egy magyar férfi Amerikából

Önnek egy rakás új értesítése érkezett

Önnek egy rakás új értesítése érkezett