szerző:
Műértő

A párizsi vásári naptár meghatározó hónapja a szeptember, ugyanis 1962 óta ekkor rendezik meg a legkiemelkedőbb galériákat tömörítő La Biennale Paris-t – mely harmadik éve a neve ellenére éves eseménnyé vált. Az elmúlt években a vásár minőségének lassú hanyatlását figyelhettük meg, így az eseményt a szakma a szokásosnál is nagyobb érdeklődéssel – és aggodalommal – várta. A francia műkereskedelmi piac az elmúlt 10-15 évben hatalmas változáson ment és megy keresztül.

Az egykor elismert galeristák lassan kiöregednek, ahogyan bizonyos területek, például a középkori vagy XIX. századi bútor, a kárpitok, a XVIII. századi festészet gyűjtői is. Egyre nehezebb elsőosztályú és ritka műtárgyakat találni, az ezzel foglalkozó szakértők köre is leszűkült. A vásárlók ízlése változik, egyre inkább a kortárs irányába mozdul, a nagy galeristák második generációs tagjai pedig csak ritkán kívánják szüleik útját folytatni.

A Biennale igencsak borsos négyzetméterára miatt (890 euró/nm, egy stand minimum 20 nm) egyre több meghatározó párizsi kereskedő dönt úgy, hogy inkább egy különleges kiállítást rendez saját galériája falain belül. Emellett a szervezőknek valami oknál fogva a külföldi galeristákat sem sikerül idevonzaniuk: az idei vásár résztvevőinek kétharmada francia volt. Végül azt is meg kell említenünk, hogy a La Biennale-on egykor nagy számban kiállító luxusékszerházak, amelyek komoly klientúrát vonzottak a Grand Palais üvegkupolája alá, ma már inkább júliusban mutatják be újdonságaikat, egy magánrendezvény keretei közt.

A vásárnak a fentiek miatt egyre nehezebb a dolga. A szervező SNA (Műkereskedők Nemzeti Szövetsége) kimondott célja a La Biennale imázsának megfiatalítása, a kínálat változatosabbá, aktuálisabbá tétele volt. Ennek jegyében alakították ki az „új tehetségek” szekciót, ahol tizenkét, 10 évnél fiatalabb galéria kedvezményes áron kapott lehetőséget a bemutatkozásra (az egyenként 10 nm-es standok ára 10 ezer euró volt). A szekció ötlete mindenképp dicséretes, hiszen a „friss vér” műkereskedelmi berkekben nagyon is szükséges, ugyanakkor több kiállító egyértelműen nem felelt meg a magas kvalitás kritériumának. Az is nehezen magyarázható, hogy miért került például egy 2018-ban alakult modern és kortárs művészeti galéria a kiválasztottak közé.

Carlos Cruz-Diez: Transchromie, 2007

Az archeológia területén ezzel szemben két nagyszerű kiállítót vonultatott fel a La Biennale: a görög-római antikvitásokra specializálódott Gallery Cahn, és a közel-keleti régiségekkel foglalkozó Galerie Kevorkian a maastrichti TEFAF-nak is résztvevője. Annie Kevorkian egy 1970 és 1990 közt felépített magángyűjtemény kiváló „pedigrével” rendelkező darabjait mutatta be. Standja ékessége volt az a 24 centi magas, az időszámításunk előtti II. évezredben készült, hettita harcost ábrázoló, egykor Aimé Maeght galerista és kiadó tulajdonában állt bronzszobor, melyet 300 ezer euróért kínált. Mindenképp említést kell tennünk a genfi Phoenix Ancient Art galériáról is, mely a Nobel-díjas genetikus, Walter Gilbert tekintélyes archeológiai gyűjteményéből mutatott be közel 300 darabot.

Különlegesség volt a párizsi Galerie Fleury standján egy, a műkereskedelmi piacon mindeddig ismeretlen Ossi Zadkine-alkotás. Az 1929-ben készült Oiseau (Madár) bronz- és polírozott-patinált rézszobra idáig az eredeti vevő családjának birtokában volt. A gyűjtőnek egyébként annak idején Foujita, a Tokióban született párizsi művész tanácsolta a vételt. A szobrász életmű-katalógusában szerepel ugyan a szobor, de méret, valamint a tulajdonos meghatározása nélkül. Míg Zadkine leginkább kubista alkotásairól ismert, ez a piacon első alkalommal felbukkanó szobor a galerista Alexandre Fleury szerint mind forma, mind anyaghasználat tekintetében inkább Brancusi és Modigliani hatásáról tanúskodik.

A XVIII. századi bútorra szakosodott galériák, melyek egykoron a La Biennale alappillérei voltak, Steinitz és Pellat de Villedon kivételével mind eltűntek a vásárról. A XVII–XVIII. századi festészet terén hasonló volt a helyzet: a szektor komoly képviselői távol maradtak, többen a firenzei biennálét vagy a novemberben New Yorkban tartandó TEFAF-ot választották. A modern művészet megnövekedett számú kiállítóval hangsúlyosabbá vált, bár a minőség nem mindig volt a legkiválóbb. A különben nagy számú afrikai és óceániai alkotásokra specializálódott párizsi galériák közül csak egy jött el, bár ez minden bizonnyal a La Biennale-lal egy időben tartott, a terület műkincseire fókuszáló Parcours des Mondes nemzetközi vásár miatt volt.

A kortárs designt a francia Carpenters Workshop képviselte. A párizsi, londoni, New York-i és San Franciscó-i galériával is büszkélkedő „nagyágyú”, a tavaly elhunyt Wendell Castle bútortervező fa- és bronzdarabjait kínálta 85 ezertől több millió euróig terjedő árakon.

Az ausztrál aboriginál művészet – az Arts d’Australie–Stéphane Jacob és az Aborigène Galerie képviseletében –, valamint a régi textil első alkalommal jelent meg a La Biennale történetében. Ez utóbbit a nagyszerű Villa Rosemaine képviselte, melynek standján a XVIII–XIX. századi sálak, övek, kesztyűk mellett több art déco ruhakölteményt is megcsodálhattunk. Rendkívüli darab volt az 1920-as évekből származó, Mariano Fortuny által tervezett, arab-andalúz inspirációjú, selyem Delphos ruha és a hozzá való velúrkaftán, melyért a touloni galéria 14 ezer eurót kért.

Idén is öröm volt látni a lisszaboni Sao Roque XVI. századi indo-portugál, gyöngyház berakásos dobozait, Florence de Voldère flamand festményeit vagy Camille Sourget könyvritkaságait. A szecessziós remekműveket felvonultató bécsi Kunsthandel Kolhammer standján a Wiener Werkstätte alkotója, Ludwig Heinrich Jungnickel egyedi, a brüsszeli Stoclet-palotába készített, nyomtatott és kézzel színezett pannóit láthattuk.

A nemzetközi nyitás jegyében az idei díszvendég Bahrein volt. Az ország kortárs képző- és iparművészeti szcénáját bemutatni hivatott stand túlméretezett és hivalkodó volt, leginkább egy kereskedelmi kamara pavilonjára emlékeztetett, a bemutatott munkák pedig szintén nem voltak meggyőzőek. A stand mindemellett szinte teljesen eltakarta a vásár egyik legérdekesebb, és egyébként monumentális alkotását, a pár hónapja elhunyt venezuelai Carlos Cruz-Diez La Patinoire Royale című, színezett üveglabirintusát, melyet a  Galerie Valérie Bach mutatott be.

Maison Vincent Darré enteriőr

Jól ismert a francia galeristák és aukciósházak közötti törésvonal, feszültség, ezért igazán meglepő volt a párizsi Drouot árverezőház jelenléte, melynek kifejezetten nagy méretű standján az őszi árverésekre kínált különlegesebb darabokból válogattak.

Ahogy írtuk, a vásár színvonalának csökkenése már évek óta tapasztalható, a mélypontot pedig minden bizonnyal a tavalyi év jelentette, amikor csupán alig 60 galéria volt jelen, a veszteség pedig 1,4 millió euró volt. Az idei 75 kiállítóra „dagadt” lista először így örömhírnek tűnhetett, de valójában nem volt az, a mennyiség nem állt egyenes arányban a minőség növekedésével. A látogatók száma alig érte el a 39 ezret, mely a tavalyi 53 ezerhez képest jelentős csökkenés. Bár ehhez hozzá kell tennünk, hogy idén a megszokott kilenc helyett öt napig tartott csak a rendezvény. A vásáron sétálva sajnos leginkább a szervezők azon igyekezetét éreztük, hogy mivel is töltsék meg a hatalmas teret. Nagyszámú volt a La Biennale régi nívóját el nem érő kiállító, emiatt pedig a kitűnő galériák is kissé „elvesztek”. Az SNA újító ötletei és optimizmusa ellenére a helyzet nem túl biztató. Ráadásul a Grand Palais jövő ősszel 3 évre bezár, hogy elkezdődhessenek végre az elkerülhetetlen felújitási munkálatok.

Új helyszín, új koncepció, új kiállítók – és főként új vásárlók? Sok kérdés merül fel, ami egyet biztosan mutat: a múlt lezárult, a jövő pedig bizonytalan.

Molnár Dóra
(Megjelent a Műértő 2019 októberi lapszámában)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Újabb veszélyes sebezhetőséget fedeztek fel az Intel processzoraiban

Újabb veszélyes sebezhetőséget fedeztek fel az Intel processzoraiban

András herceg először szólalt meg azóta, hogy szexuális visszaéléssel vádolták meg

András herceg először szólalt meg azóta, hogy szexuális visszaéléssel vádolták meg

A német koalíció próbája volt az alapnyugdíj

A német koalíció próbája volt az alapnyugdíj

Új társa van Mészároséknak, be is szállt a családi vállalkozásba

Új társa van Mészároséknak, be is szállt a családi vállalkozásba

HVG 40: Amikor Orbán nem volt híve a közjogi rendszer teljes felforgatásának

HVG 40: Amikor Orbán nem volt híve a közjogi rendszer teljes felforgatásának

A japán atomerőművek leállítása több halottat követelt, mint a fukusimai szerencsétlenség?

A japán atomerőművek leállítása több halottat követelt, mint a fukusimai szerencsétlenség?