10 foknál nem lesz melegebb, de sütni fog a nap
Napos időre számíthatunk, legfeljebb a Tiszántúlon alakulhat ki jelentéktelen zápor, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 fok körül alakul.
Napos időre számíthatunk, legfeljebb a Tiszántúlon alakulhat ki jelentéktelen zápor, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 fok körül alakul.
Az ország középső részén gomolyfelhők zavarhatják meg a március 20-i, pénteki részleges napfogyatkozás megfigyelését - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). A maximális takarás időpontja kevéssel 11 óra előtt következik be.
Pár fokot lehűl ugyan a levegő szerdától, a szél is megerősödik, de már nem lesz túl hideg az idő. A hét második felében itt-ott eleredhet az eső, alapvetően azonban napos időre van kilátás, néhol akár 15, 16 fokos csúcshőmérséklettel.
Kedden akár 17 fok is lehet, a napsütést alig zavarja majd felhő. Ha hinni lehet az előrejelzéseknek, egészen vasárnapig élvezhetjük a kellemes időt.
Száraz és általában derült lesz hétfőn, akár 17 fokos hőmérséklettel – áll az Időkép.hu előrejelzésében.
Az előttünk álló napok már csapadékmentes idővel és egyre több napsütéssel kecsegtetnek, de a hét közepén kissé visszaeshet a hőmérséklet.
Reggel még borús volt az idő, de szépen lassan kisüt a nap mindenhol.
Péntek délután egy tubát, azaz egy felhőtölcsért kaptak lencsevégre Martfű térségében - jelentette az idokep.hu meteorológiai portál. Ez az idei második megfigyelt felhőtölcsér.
Pénteken késő estig még kettősfronti hatás érvényesül, de a csütörtökihez képest kissé mérséklődnek a tünetek. A szél is már csak kevesebb helyen okozhat panaszokat. A légszennyezettség alacsony marad.
Pénteken még több helyen eshet az eső, szombaton délután azonban felszakadozik lassan a felhőzet, hogy aztán a március 15-i nemzeti ünnepen akár még a nap is kisüssön.
Csütörtökön többfelé havazott, délelőtt Zircen és Mátraszentistvánon is kifehéredett a táj, akárcsak a Kékestetőn. A hó azonban gyorsan elolvadhat, vasárnap pedig már 15 fok is lehet.
Hóval és széllel köszön vissza a tél. A heves széllökések miatt elsőfokú riasztást adott ki az OMSZ több nyugat-magyarországi járásra, a Dunántúlon és keleten pedig hó borítja a hegyeket.
Csütörtökön országszerte kettősfronti hatásra számíthatunk, így a hideg- és a melegfrontra érzékenyek egyaránt tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket. Ezen kívül az erős szél is kellemetlenné teszi a napot.
Vasárnapra elvonulnak a frontok, felszakadozik az idő, kellemes kora tavaszi idő ígérkezik, 15 fokos maximum hőmérséklettel.
"Légtömegek összecsapása" zajlik Magyarország felett. Nyugatról jön a már beharangozott hidegfront, a Fekete-tenger felől pedig egy retrográd ciklon erősödik meg.
Szerdán napközben egy hidegfront érkezik térségünkbe, elsősorban a Dunántúlon romlik a hő- és komfortérzet, ott a nap második felében intenzív fejfájást, emellett vérnyomás-ingadozást is tapasztalhat. Jó hír viszont, hogy a légszennyezettség sokfelé csökken.
Szerdán a déli órákra a Dunántúlon már nagyrészt erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, majd délután keletebbre is egyre több lesz a felhő. Napközben nyugaton több helyen, estétől másutt is szórványosan várható eső, zápor. A hét hátralévő részében borongós, hűvösebb idő várható, vasárnap jön az újabb fordulat – legalábbis a mostani előrejelzés szerint.
Szerdán jön a fordulat, egy időre véget ér a napok óta tartó verőfény.
Egyelőre nem tudni ez a döntés meddig marad érvényben.
Oroszország inváziójának a kezdete óta Volodimir Zelenszkij magán viseli a háborút.
A húsok, a zöldségek és a gyümölcsök is az intézkedés hatálya alá esnek. Kanada sem ül tétlenül, és Mexikó is válaszlépésekre készül.
Sokan vélik úgy, hogy az elnök támogatja Oroszországot az Ukrajna elleni háborúban.
Az ukrán államiság tagadása mára már gyakorlattá vált a kormánypárt berkeiben.
Magyar Levente szarajevói látogatása elmaradt, viszont Banja Lukába, a boszniai szerbek székhelyére eljutott.
Rengeteg népi bölcsesség kering az interneten arról, hogy mi olvasható le a körmök állapotáról.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.