szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Csütörtökre ismét több megyére narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az előrejelzés szerint csütörtökön a napsütés mellett nyugaton kevesebb, keleten több gomolyfelhő képződik. Legfeljebb az északkeleti országrészben fordulhat elő egy-egy zápor. Az északi szél többfelé megélénkülhet, a legalacsonyabb hőmérséklet többnyire 12 és 19 Celsius-fok között, néhol 20 fok körül alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között várható. 

A meteorológiai szolgálatnak az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint csütörtökön a napi középhőmérséklet 25 fok felett alakul Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében. Emiatt ezekre a területekre másodfokú figyelmeztetést adtak ki.

Az UV-B sugárzás maximuma is elérheti a nagyon erős szintet. A legutóbbi, a nyár eddigi legerősebb hőséghulláma múlt szerdán kezdődött, és hétfőn ért véget. A kánikula 40 fokkal tetőzött, majd hétfő este egy hidegfront hozott átmeneti enyhülést.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Hibáztak a szervezők, sok úszó egyszerűen lefejelte a falat egy tokiói versenyen

Hibáztak a szervezők, sok úszó egyszerűen lefejelte a falat egy tokiói versenyen

Német válogatott pályakerékpárosokat ütött el egy 89 éves sofőr

Német válogatott pályakerékpárosokat ütött el egy 89 éves sofőr

Sára Botond főispán szolgálatba helyezte magát, és figyelmeztette a közgyűlést, mi lenne jó Budapestnek a Mini-Dubaj-szavazásnál 

Sára Botond főispán szolgálatba helyezte magát, és figyelmeztette a közgyűlést, mi lenne jó Budapestnek a Mini-Dubaj-szavazásnál 

Trump utasítást adott a transznemű katonák kitiltására az amerikai hadseregből

Trump utasítást adott a transznemű katonák kitiltására az amerikai hadseregből