szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A tábornoki irányítású egység feladata a Murán, a Dráván és ezek mellékfolyóin zajló védekezés koordinálása. A Mura által veszélyeztetett Alsószemenyén, Murarátkán, Letenyén, Tótszerdahelyen, Molnáriban és Murakeresztúron folyamatosan magasítják és erősítik a védműveket.

Az elhúzódó árvízi védekezés miatt Katasztrófavédelmi Régiós Irányító Törzset hozott létre nagykanizsai központtal a Dunántúlon az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) - közölte Mukics Dániel, az OKF helyettes szóvivője hétfőn.

A tábornoki irányítású egység feladata a  Murán, a Dráván és ezek mellékfolyóin zajló védekezés koordinálása. A vízügyi előrejelzések szerint ugyanis a Mura vízállása meghaladja az eddigi legmagasabb mértéket.

Közlése szerint a folyó által veszélyeztetett Alsószemenyén, Murarátkán, Letenyén, Tótszerdahelyen, Molnáriban és Murakeresztúron folyamatosan magasítják és erősítik a védműveket.

A munkálatokban a katasztrófavédelem hivatásos erői mellett a rendőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai, a polgárőrség és önkéntesek is részt vesznek.

A töltéseken több mint 400 ember dolgozik, több mint 60 munkagéppel; a védekezéshez mintegy 50 ezer homokzsákot használnak fel, amelyekbe nagyjából 800 köbméter homokot töltenek - közölte Mukics Dániel.

Az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) arról tájékoztatta az MTI-t, hogy több száz polgárőr vesz részt az árvízi védekezésben Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Veszprém, Vas és Zala megyékben. A Balaton, a Duna, a Tisza érintett településein 432 vízi polgárőr teljesít szolgálatot.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Több mint kétmillió autós most is az utolsó pillanatokra hagyja az éves matrica vásárlást

Több mint kétmillió autós most is az utolsó pillanatokra hagyja az éves matrica vásárlást

„Debilizáló szorongást” kelthetett Deutsch Tamásban a dupla stresszhelyzet

„Debilizáló szorongást” kelthetett Deutsch Tamásban a dupla stresszhelyzet

Először végeztek itthon robotasszisztált műtétet gyerekeken

Először végeztek itthon robotasszisztált műtétet gyerekeken

Volt amerikai nagykövet: Trump barátságát kockáztatják a magyarok azzal, ha leváltják Orbánt

Volt amerikai nagykövet: Trump barátságát kockáztatják a magyarok azzal, ha leváltják Orbánt