szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Marad a hideg a héten, de úgy tűnik, csapadék nem lesz.

Kedden az ország jelentős részén a déli órákra a feltámadó, megélénkülő északnyugati szélnek köszönhetően fokozatosan kitisztul az idő, kisüt a nap, ugyanakkor elsősorban keleten, kisebb eséllyel a délnyugati-nyugati határvidéken lehetnek olyan részek, ahol tartósan megmarad a rétegfelhőzet.

Csapadék nem lesz – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 2 és 6 fok között várható, ám a tartósan borult, ködös területeken egész nap fagyhat. Késő estére általában -1 és -7 fok közé csökken a hőmérséklet.

Szerdán is többfelé napos, száraz, csapadékmentes idő várható – tette hozzá az idokep.hu meteorológiai portál. Hajnalban továbbra is képződhet pára, köd és zúzmarás köd egyaránt. Keleten-északkeleten mérsékelt lesz az északias szél. Ismét hideg lesz a hajnal, napközben 2-6 fok valószínű.

Csütörtökön észak felől megnövekszik felettünk a felhőzet, délen marad naposabb az idő. Csapadék nem várható, gyenge, mérsékelt lesz a délnyugati szél. A fagyos reggelt követően, délután 3-7 fokot mérhetünk.

Pénteken az elmúlt napokhoz hasonlóan fog alakulni időjárásunk: változóan felhős lesz az ég, gyenge lesz a légmozgás. Hétvégén kicsit enyhébb, csapadékmentes időre van kilátás, de az ország nagy részén továbbra is maradnak a hajnali fagyok.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Kettős McLaren-siker a Miami Nagydíjon, Verstappen lemaradt a dobogóról

Kettős McLaren-siker a Miami Nagydíjon, Verstappen lemaradt a dobogóról

Radnay Csilla: Amikor bajszos, hatvanas, pocakos gőg kezd el üvölteni körülöttem, arra nagyon érzékenyen reagálok

Radnay Csilla: Amikor bajszos, hatvanas, pocakos gőg kezd el üvölteni körülöttem, arra nagyon érzékenyen reagálok

Tompos Márton keze megsérült, amikor Debrecenben rájuk rontott egy férfi egy szivárványos zászló miatt

Tompos Márton keze megsérült, amikor Debrecenben rájuk rontott egy férfi egy szivárványos zászló miatt

Orbán-villának neveznek az olasz sajtóban egy lombardiai ingatlant, amelynek adásvétele  Habony és Szalay-Bobrovniczky köreihez vezet

Orbán-villának neveznek az olasz sajtóban egy lombardiai ingatlant, amelynek adásvétele Habony és Szalay-Bobrovniczky köreihez vezet