Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A kormányhivatal nem hibázott akkor, amikor engedélyezte a Kossuth tér felújítása miatt a fakivágást, állítja a felújítást végző program igazgatója, Wachsler Tamás, aki szerint a téren egyébként sem volt egyetlen védett fa sem. Wachsler szerint a civilek túl későn fellebbeztek, miközben tavalyi sajtóhírekből tudható, hogy a rajtaütésszerű fakivágás miatt erre nem is volt módjuk.
A sajtóban megjelent állításokkal szemben a beruházó jogszerűen, minden szükséges engedély birtokában vágta ki a fákat a felújított és március 15-án átadott Kossuth téren - közölte a Steindl Imre Program (SIP) igazgatója, Wachsler Tamás hétfőn, aki azt követően nyilatkozott, hogy szombaton a Népszabadság azt írta: eljárási hibát követett el az V. kerületi örökségvédelmi hivatal a Kossuth téri fák kivágásának engedélyezésekor a fővárosi hivatal szerint, amikor nem fogadta el a Védegylet ügyféli jogállását.
A SIP igazgatója szerint viszont a Védegylet által hivatkozott végzés mindössze azt állapítja meg, hogy eljárási hiba volt, amikor a kerületi örökségvédelmi hivatal egyidejűleg döntött a Védegylet ügyféli státusának elutasításáról, valamint a fakivágási engedély ellen irányuló fellebbezésük elutasításáról. A kormányhivatal pusztán azt állapította meg, hogy az egyidejűség nem felelt meg a jogszabályoknak - hangsúlyozta. Az ügyfél státus egyébként sem járt a Védegyletnek, és az sem igaz, hogy a fakivágás jogszerűtlen lett volna - fűzte hozzá Wachsler Tamás, aki szerint a cikk állításával szemben a Kossuth téren egyetlen védett fa sem volt, a Belváros összesen három egyedi védettséget élvező fája közül a legközelebbi az Olimpia Parkban van.
Wachsler szerint "a növényzet teljes letermelése helyett az igazság az, hogy hatvan egészséges fát meghagytak", és szerinte a Védegylet aligha a fák kivágását akarta megakadályozni, mert a vágási engedélyt több mint egy héttel a fák tényleges kivágása után támadta meg. Ez egyébként feltehetően azért történ így, mert - ahogyan az Átlátszó.hu megírta - miután április 18-án éjszaka kijött a favágásról szóló önkormányzati hirdetmény, pár óra múlva hajnalban mintegy 200 fát irtottak ki a Parlament előtt. A lap tavaly májusban azt írta, hogy az önkormányzati hirdetmény ellen 15 napon belül lehet fellebbezni, de az ügyféli jogállásból az ügy során szisztematikusan kizárt civil szervezetek ezt már nem tették meg, hiszen a favágásról szóló hivatalos értesítést is a fák kiirtása utáni héten postázta el nekik az V. kerület.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A szexet kínálók és a digitális izgalomra vágyók Covid alatti egymásra találása röpítette az egekbe az OnlyFanst, melyen most jó pénzért túladna a nyilvánosságot kerülő tulajdonosa.
A Tisza Párt elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.
Olaszországi nyaralása idején történt végzetes baleset.
Az „aki akar, az dolgozhat” kijelentés ugyanakkor számos vidéken nem több, mint hiú ábránd.