Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Újabb szórakozóhely eshet áldozatául a kormány Városligettel kapcsolatos terveinek: Lázár János csütörtökön azt jelentette be, hogy az új cirkuszközpontot az Ajtósi Dürer soron a volt MSZMP-épületek helyén alakítanák ki, ez pedig jelenleg a Dürer kertnek, a Dürlinnek és a Dürer Rendezvényháznak ad otthont.
Döntött a kormány a Liget-projekt első szakaszáról - közölte Lázár János csütörtökön sajtótájékoztatón, ahol arról számolt be, hogy kertészeti-tájépítészeti ötletpályázatot írnak ki a Városliget közparkfunkciójának helyreállítása érdekében, továbbá számos épületet felújítanak, és újak is épülnek. Lázár János megemlítette a Szépművészeti Múzeum megújítását, jelezte, hogy készek a Műcsarnokot is felújítani, ha szükséges, felújítják a Vajdahunyad várat, az állatkert mellett egy úgynevezett biodóm, és a kormány kész együttműködni a fővárossal a Széchenyi-fürdő felújításában is. Lázár bejelentette azt is, hogy megépül a Magyar Zene Háza és a Magyar Nemzeti Galéria új épülete is, a közlekedési múzeum eredeti épületének helyreállítására pedig szintén biztosítják a szükséges forrásokat.
Lázár János emellett közölte azt is, egy új cirkuszközpont megépítéséről is döntöttek, amely végül az Ajtósi Dürer soron, az MSZMP régi épületeinek helyén kap majd helyet. Mint arról korábban beszámoltunk, a Fővárosi Nagycirkusz áthelyezése azért merült fel, mert ennek a területét is át akarják adni az állatkertnek. Korábban helyszínként felmerült, hogy az új cirkuszt a Hungária körút mentén, az autópálya-bevezető nagy kereszteződése melletti telken helyeznék el, ahol jelenleg egy gyakorló cirkuszépület áll.
Lázár bejelentése szerint viszont az Ajtósi Dürer sorra kerülne az új cirkuszközpont, az általa említett régi MSZMP-épületek pedig az egykori Pártfőiskola épületeit jelentik az Ajtósi Dürer sor 19-21. szám alatt.
A területen található épület eredetileg a francia alapítású Sacré Coeur (Szent Szív) rend zárdájának és iskolájának épült, és egészen az iskola államosításáig az is működött benne, ezután helyezték csak a párt Politikai Főiskoláját az épületbe. A rendszerváltás után az ELTE Bölcsészettudományi Kara használta az épületeket, amióta azonban 2002-ben kiköltöztek onnan, a főépületben a Dürer kert, a szomszédos épületekben pedig a Dürer Rendezvényház, valamint a Dürlin nevű rendezvényhelyszín működik a területen. Lázár szavaiból viszont arra lehet következtetni, hogy az új cirkuszközpontnak az ide helyezése érintené a jelenlegi szórakozóhelyeket is.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.