Újabb százmilliókat kap Németh Szilárd birkózóalapítványa

Most sportszakmai működtetésre és utánpótlásnevelésre jut 370 millió forint.

  • hvg.hu hvg.hu
Újabb százmilliókat kap Németh Szilárd birkózóalapítványa

2020 második felében adják át a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia kollégiumát Csepelen, közölték a kozmaakademia.hu oldalon.

Az Index vette észre a Magyar Közlönyben, hogy egy kormánydöntés értelmében az akadémiát működtető alapítvány 370 millió forintot kap sportszakmai működtetésre és utánpótlás-nevelésre 2020-ban és 2021-ben.

A Magyar Birkózó Akadémia Alapítványt Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) elnöke jegyezte be a saját nevére 2017-ben, és egyből kapott 2 milliárd forintot birkózócsarnok építésére. Idén júliusban derült ki, hogy az alapítvány 2019-es tevékenységére újabb 2 milliárd forintot ítélt meg a kormány.

A kollégium alapkövét egyébként 2018 márciusában tette le Seszták Miklós volt fejlesztési miniszter, a projekt pedig már összesen 4,5 milliárd forintnál jár.

A szabadtéri fitneszparkot egyébként már novemberben átadták.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.