Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egyszerre osztja és vitatja is Matolcsy György kritikáit a kormány kudarcos lakáspolitikájáról Varga Mihály.
Az MNB-t vezető Matolcsy még január közepén írt arról a Növekedés.hu-n megjelent a dolgozatában, hogy „Miért is ne vallhatnánk be, hogy a magyar gazdaságpolitika egyik gyenge pontja a lakáspolitika, ahol minden jószándék végül fordítva sül el: siker helyett kudarcot szül?”
„Nem volt felelős állami gazdája, nem volt megvitatott és kiérlelt stratégiája, féloldalas eszközöket alkalmazott, mert kizárólag a keresletet erősítette, a kínálatot nem, ezért eleve inflációt gerjesztett. Nem hangolták össze a területpolitikával, a közlekedési fejlesztésekkel, az építőipar és az építőanyag-ipar beruházásaival, valamint a szakképzéssel. Nem volt zöld, nem adott esélyt a bérlésnek, csak a tulajdonnak, és egyetlen sikeres nemzetközi példát sem vett figyelembe (pl. Ausztria, USA, Dánia)” – írta a jegybank elnöke, aki szerint ezeknek lett a következménye a mai fenntarthatatlan lakáspolitikai és ingatlanpiaci helyzet, ahol a kormány családpolitikai intézkedései "száguldó ingatlanpiaci inflációt" eredményeztek, az elégtelen új lakáskínálat mellett.
Erre reagálva Varga Mihály pénzügyminiszter a Mandinernek adott interjújában arról beszélt, hogy egyszerre osztja és vitatja is a jegybankelnök állításait. Az eredmények közé sorolta, hogy 2019-ben várhatóan az utóbbi hat év legtöbb lakása épült; a magyar kormány a családi otthonteremtési kedvezménnyel és a hozzákapcsolódó hitelekkel lehetővé tette, hogy 700 milliárd forintnyi forrás kerüljön a lakásépítési piacra.
Elismerte, hogy ennek keresletnövelő hatása is volt, amivel az építőipari kínálat nem tartott lépést, de speciális területnek nevezte a budapesti lakásárak alakulását, ahol az alacsony hozamok és a változó árfolyam miatt megjelentek a befektetési célú lakásvásárlások és a külföldi szereplők is. Ugyanakkor úgy vélte, hogy a Magyar Állampapír Plusz júniusi megjelenése óta épp a kormány fékezi az árnövekedést, 3300 milliárd forint érkezett megtakarításként a kincstárhoz, ami csillapítja az ingatlanpiacot, ezt lehet látni a második féléves adatokon.
A kormány célja változatlan: lakáshoz juttatni a fiatal családokat – szögezte le, és megjegyezte, hogy 550 ezer üres ingatlan van Magyarországon, ezért az építések mellett hangsúlyt kell fektetni a lakásállomány megújítására is. "Viszont ha be akarunk illeszteni több csoportot is a munkaerőpiacra, akkor az ő költözésüket, mobilitásukat egy kiszámítható, fejlett bérlakáspiac segíthetné, de ez nem létezik" – jegyezte meg, és megerősítette: a gazdaságvédelmi akció következő lépéseiben a lakásállomány és a lakáshoz jutás kérdésével is foglalkozik a tárca.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Eljött a drónok kora, ami alapjaiban változtatja meg a hadviselést. Ukrajna és Oroszország innovációban az USA előtt jár, egyre újabb, gyakran abszurd megoldásokkal próbálnak egymás elé kerülni.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.