EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Most már biztos, nem lehet majd minden önkormányzati bérlakást jelentős kedvezménnyel megvenni.
A Facebookon erősítette meg Böröcz László, hogy változik a lakástörvényt módosító javaslat: a világörökségi területekre korlátozódik. A Fidesz képviselője jegyzi a tervezetet, amelynek lényege, hogy a bérlők kedvezményesen vehetik meg az önkormányzati bérlakást. Az elképzelés ellen kormánypárti és ellenzéki polgármesterek is felszólaltak.
Az atv.hu már megszellőztette, hogy megegyezett a Fidesz-frakció és a kormány: csak a főváros világörökségi részére vonatkozóan támogatják a lakástörvényhez benyújtott módosító indítványt.
Az elmúlt hetekben kiderült, hogy a baloldal nem akarja, hogy a bérlakásban élők saját lakáshoz jussanak, a bérlők nem számíthatnak rájuk
– írja Facebook oldalán Böröcz, majd úgy folytatja, hogy „hosszú egyeztetéseket követően az is világossá vált, hogy a polgármestereknek is különböző elképzelései vannak az önkormányzati bérlakásokkal kapcsolatban, ezért a frakcióval arra az álláspontra jutottunk, hogy a javaslatunkat a világörökségi területekre korlátozzuk”.
Beszámol még arról, hogy az első kerületi műemlék lakásokban élők 732 aláírást gyűjtöttek össze helyzetük rendezéséért és 506-an töltötték ki az ezzel kapcsolatos kérdőívet. „Amikor foglalkozni kezdtem a kérdéssel, rengeteg további megkeresést kaptam, így bővült az érintettek köre” – magyarázza a kormánypárti képviselő, hozzátéve, „mivel a tágabb kört illetően nincs konszenzus, ezért módosítani fogjuk a törvényjavaslatot”.
A képviselő bízik benne, hogy a probléma felvetése elindít egy folyamatot, „mely végén az önkormányzatok is megfontolják, hogy érdemes a bérlők minél szélesebb körének lehetőséget adni, hogy saját lakáshoz jussanak”.
Az országgyűlési képviselők ma kezdték el a javaslat vitáját a Parlamentben, a lakástörvény módosításáról a végszavazást leghamarabb június 14-én tarthatják meg.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Eddig 12 település hozott rendeletet a helyi önazonosság védelmében, azonban mindössze egy olyan van, ahol a lakosságszám változása alapján ez indokolt lehet – és ott sem ez a probléma.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Az Eurostat szerint többet élnek a magyarok egészségesen, mint a németek, az osztrákok vagy a svájciak.
Egy magánszemély tett feljelentést a rendőrségen, ennek nyomán indult meg az eljárás.
Nógrádi Györggyel fejtette meg Ukrajnát és az Európai Uniót Orbán Viktor a Patrióta csatornáján.