Kiberbiztonság: Meddig kell elkészülnie a kötelező auditnak?
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
A kábel Egyiptomot és Európát fogja összekötni.
A 4iG magyar telekommunikációs vállalat mintegy 2800 kilométernyi optikai kábellel köti össze Európát és Egyiptomot a tenger alatt, így biztosítva nagy sebességű internetkapcsolatot – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Kairóban.
A miniszter üdvözölte, hogy a magyar 4iG optikai kábel építéséről kötött megegyezést Európa és Egyiptom között, illetve egy olyan beruházásról, amelynek a célja, hogy az országban hatmillió további háztartás számára biztosíthassanak majd internetelérést az infrastruktúra fejlesztésével.
Majd arra is emlékeztetett, hogy Magyarországnak Egyiptom az egyik legfontosabb gazdasági partnere Afrikában, és példaként hozta fel a sikerekre, hogy a hazai vasúti járműgyártás az észak-afrikai országból kapta a valaha volt legnagyobb nemzetközi megrendelését 1,1 milliárd eurónyi értékben.
A miniszter nem említette, hogy a megrendelést a Szalay-Bobrovniczky Kristóf jelenlegi hadügyminiszter által gründolt Magyar Vagon kapta (eredetileg az orosz Transzmasholdinggal közösen, de az oroszok kiszálltak), a Magyar Vagont pedig gyakorlatilag a kormány rakta össze a MÁV járműjavítóinak kiszervezésével.
A miniszter azt is említette, hogy az állami MVM által építendő egyik nagy gázerőmű egyiptomi–magyar koprodukcióban készül. Azt nem említette, hogy a konzorcium magyar fele Mészáros Lőrinc érdekeltsége.
Az exponenciális növekedési pályán lévő 4iG egyébként a kormány stratégiai partnere, többségi tulajdonosa Jászai Gellért, Mészáros Lőrinc exjobbkeze. (A 4iG 2018-tól 2019 közepéig volt Mészáros Lőrinc érdekeltségében.)
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Az öröklés előkészítése, a vagyon átruházása bonyolult, tudatosságot igénylő folyamat – különösen akkor, ha működő cég is van a javak között.
Az elektronikus aláírásoknak egyre nagyobb a szerepe, de a különböző típusok közötti különbségek nem mindig egyértelműek.