szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Módosított kanyaróvírussal gyógyítottak meg egy csontvelőrákos beteget amerikai orvosok. A páciens a tesztelés alatt álló vakcina beadása után teljesen meggyógyult, és hat hónappal később sem találtak rákos sejteket a szervezetében – derült ki a kutatócsoport tanulmányából.

A 49 éves nő teste tele volt daganatokkal, a homlokán is nőtt egy három centiméter átmérőjű tumor. A kezelés után a csontvelőrák (myeloma multiplex) teljesen elmúlt, és hat hónappal később sem találták nála a betegség jeleit – olvasható a Mayo Clinic Proceedings című szaklapban.

A kutatásban résztvevő másik beteg, egy 65 éves nő szervezete nem reagált ilyen jól a víruskezelésre, mely csak a myeloma plazmasejtjeit támadja meg. A nagyfelbontású képalkotó eljárással készített felvételek "világosan bizonyították", hogy az intravénásan a szervezetbe juttatott vírus célirányosan támadta meg a daganat növekedési helyeit – írták a kutatók.

A tudósok szerint tesztjük azt a koncepciót bizonyította, hogy a vírusterápia hatékony lehet a myeloma multiplex ellen, vagyis a csontvelőrák elpusztítható úgy, hogy a vírus megfertőzi, majd megöli a beteg sejteket, de nem károsítja az egészséges szöveteket.

"Ez az első kutatás, mely megállapította, hogy az onkológiai vírusterápia kivitelezhető áttételes daganat esetében" – mondta Stephen Russell, a Mayo Klinika hematológusa, a tanulmány vezető szerzője, a terápia egyik kidolgozója.

A Mayo Klinika szerint a vírusterápiát már az 1950-es évek óta kutatják, és rákos betegek ezreit kezelték különböző vírusokkal. De ez a kutatás az első, jól dokumentált eset, amikor a módosított vírus beadása után egy daganatokkal teli szervezet teljesen meggyógyult, minden gócból eltűntek a beteg sejtek.

A kutatásban résztvevő mindkét beteg a terápia lehető legnagyobb vírusdózisát kapta. A kanyaró elleni védőoltás normális dózisa 10 ezer egységnyi vírust tartalmaz. A klinika orvosai egymillió fertőzőegységgel kezdték a kezelést, és addig növelték az adagot, amíg 100 milliárd kórokozónál nem tartottak mindkét páciens esetében. Ilyen mennyiséggel tízmillió embert lehetne kanyaró ellen beoltani.

A két beteg korábban nem sokat találkozott a kanyaróval, ezért kevés ellenanyag volt a vérükben. Lényegében egyiküknek sem maradt más terápiás lehetősége.

„Magyarország egy süllyedő hajó, de ez a kedvenc hajóm a világon”

„Magyarország egy süllyedő hajó, de ez a kedvenc hajóm a világon”

Az első pillanatban szívinfarktusnak tűnt, de aztán kiderült, hogy összetört egy nő szíve, mert túl sok wasabit evett

Az első pillanatban szívinfarktusnak tűnt, de aztán kiderült, hogy összetört egy nő szíve, mert túl sok wasabit evett

Új gomb jön: a Netflix egyik remek funkciója bekerül a YouTube-ba

Új gomb jön: a Netflix egyik remek funkciója bekerül a YouTube-ba

Magyar szerint az előrehozott választás a Fidesznek is jó lenne

Magyar szerint az előrehozott választás a Fidesznek is jó lenne