szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A zene, a sport, a munka, a játékok és az oktatás terén is kisebb hatása van a gyakorlásnak, mint eddig gondoltuk - legalábbis egy friss tudományos kutatás szerint.

A Psychological Science című pszichológiai szakoldalon jelent meg egy érdekes kutatás eredménye, amely szerint a gyakorlásnak sokkal kisebb szerepe van az egyéni képességek közötti különbségekben, mint eddig gondoltuk. Malcolm Gladwell híres alapvetését, miszerint egy szakterület mesterei 10 ezer óra gyakorlással lehetünk, próbálta megcáfolni a kutatás, részben sikerrel.

Nyilvánvalóan szükség van a gyakorlásra, de az egyéni képességek közötti különbségek kialakulásában nem mindig játszik szerpet. A szakértők 88 korábbi kutatás alapján állítottak össze egy kritérium rendszert, amely segítségével összetetten tudták vizsgálni az egyéni képességek közötti különbségek kialakulását és azok okait. Ebből kiderült, hogy összességében a gyakorlás 12 százalékban felel azért, hogy egy adott területen valaki jobban vagy rosszabbul teljesít a másiknál.

Természetesen az egyes területek között nagy különbség volt: a játékokban 26, a zenélésben 21, a sportban 18, az oktatásban 4, míg a foglalkozások terén mindössze 1 százalékban felelős a gyakorlás a különböző egyéni teljesítményekért.

Rosszul lett egy holland család, mert kannabisz volt a Haribo gumicukorban

Rosszul lett egy holland család, mert kannabisz volt a Haribo gumicukorban

Támadás indult az Asus wifi routerei ellen, Magyarországon népszerű típusok is érintettek

Támadás indult az Asus wifi routerei ellen, Magyarországon népszerű típusok is érintettek

Az EU Bírósága már két éve kedvező döntést hozott a vasutasok pihenőidejéről, de csak most iktatják törvénybe

Az EU Bírósága már két éve kedvező döntést hozott a vasutasok pihenőidejéről, de csak most iktatják törvénybe

Baj van az ön jelszavával, bármi is legyen az

Baj van az ön jelszavával, bármi is legyen az